Potápi: a nemzetpolitikai eredmények megőrzése a legfontosabb

A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János, aki részt vett a burgenlandi Felsőpulyán rendezett, XVI. Kufstein konferencián, hozzátette: az eredmények megőrzésére azért van szükség, hogy „a magyar közösségek identitását még jobban erősítsük”, és mindenki a szülőföldjén boldoguljon.
    
Azt mondta, a gazdasági nehézségek az ukránorosz háború és az arra adott európai válaszok, a szankciók miatt vannak. „Ez mindenkit érint, minket magyarokat még jobban, mert a nemzet egy része Kárpátalján él” – fogalmazott.
    
Hozzáfűzte: Szlovákia, Magyarország és Románia, „ahol tömegével élünk”, határos Ukrajnával, a recesszió pedig egész Európát érinti. „Nekünk arra kell keresnünk a választ, hogy ebben a helyzetben hogyan tudunk talpon maradni, és legkevésbé sérülni” – jegyezte meg.
    
Kitért arra is, hogy a rendszerváltozás óta a Kufstein konferencia az egyik legfontosabb, határainkon kívül zajló, nemzetpolitikai tanácskozás; az eseményen részt vettek a nagyobb Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselői, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének, Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének, Forró Krisztián, a szlovákiai Szövetség elnöke, valamint kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, horvátországi, délvidéki pedagógusok és a nyugat-európai diaszpóra szervezeteinek képviselői. Jelen volt Páncél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke is.
    
A Kufstein konferenciát – amelynek elnevezése a rendezvény első helyszínére utal -, kétévente rendezik meg Ausztriában; idén 16. alkalommal az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége és a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület szervezésében szeptember 23. és 25. között bonyolítják le a burgenlandi városban.

Fotó: MTI/Filep István

MTI