„Rendeződött az önkéntesek és a hadsereg konfliktusa”

Rendeződött az ukrán hadsereg és a Jobb Szektor (Pravij Szektor) radikális ukrán párt önkéntes zászlóaljának a konfliktusa – közölte Dmitro Jaros, a párt elnöke.
Az UNIAN hírügynökség idézte csütörtökre virradóra Jaros ezzel kapcsolatos Facebook-bejegyzését.
„Nehéz időszakon vagyunk túl. Sikerült semlegesíteni a kremli provokációt, amelynek az volt a célja, hogy összeugrasszák a hadsereget a PSZ önkénteseivel” – mondta Jaros.
A pártvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéves délkelet-ukrajnai háború ideje alatt egyszer sem fordult elő, hogy az önkéntesek parancsnokai ne hajtották volna végre a terrorellenes hadművelet törzskarának vagy a vezérkarnak a parancsait, illetve kéréseit.
A PSZ önkéntesei szerdán demonstráltak a kijevi elnöki hivatal épülete előtt, mert előző nap az ukrán fegyveres erők deszantosai körbevették egy támaszpontjukat a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Donyeck megyével nyugatról szomszédos Dnyipropetrovszk megyében. Ide vonultak vissza a hónap közepén a frontvonalnál lévő Piszki településről.
Artyom Szkoropadszkij, a PSZ szóvivője azt mondta, a védelmi minisztérium azt javasolta a PSZ önkéntes alakulatának, hogy oszlassa fel magát, és tagjai egyenként jelentkezzenek katonai szolgálatra a toborzóirodákban. Ebbe azonban a PSZ nem megy bele, ragaszkodik ahhoz, hogy csapata külön alegységként kerüljön be az ukrán fegyveres erők kötelékébe – mondta a szóvivő.