Rivlin: a lengyel nemzet a második világháború áldozata

Izrael népe emlékezetben tartja, hogy a lengyel nemzet a második világháború áldozata – jelentette ki Reuven Rivlin izraeli elnök hétfőn a dél-lengyelországi Oswiecimben, ahol az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján rendezendő megemlékezés előtt Andrzej Duda lengyel államfővel tárgyalt.

Rivlin utalt arra, hogy a lengyel elnök nem vett részt a múlt heti jeruzsálemi Holokauszt Világfórumon, Vlagyimir Putyin orosz elnök ott vállalt szerepe, az általa képviselt történelemértelmezés miatt.

Az izraeli elnök hangsúlyozta: a holokauszt áldozatainak emléknapján „semmi nem helyettesítheti a megemlékezést Auschwitz helyszínén”.

Leszögezte: a zsidók emlékezetükben tartják, hogy a lengyelek a második világháború áldozatai, hogy csaknem hétezer lengyel zsidómentő kapta meg a Világ Igaza címet, és tudják azt is, hogy a holokausztért a németek viselik a teljes felelősséget.

Rivlin emlékeztetett azonban azokra az esetekre is, amikor egyes lengyelek a nácikat segítették. „Ma kezet akarunk nyújtani a lengyel nemzetnek, és arra kérni, hogy térjünk vissza a közös útra” – fogalmazott az izraeli elnök, hozzátéve: míg a közös múlt megítélése a történészekre tartozik, a politikusok a jövőért felelősek.

Közös kötelességnek nevezte az Európa- és világszerte terjedő antiszemitizmus, rasszizmus elleni harcot, és jeruzsálemi látogatásra hívta meg Andrzej Dudát.

Andrzej Duda elmondta: az izraeli elnökkel megvitatta távolmaradását a múlt heti jeruzsálemi megemlékezésektől. Reményének adott hangot, hogy „az összes félreértés tisztázódott, nem lesz több történelemhamisítási próba”. Sajnálatosnak találta, hogy a Putyinhoz közel álló Mose Kantor alapítványa, amely a Holokauszt Világfórumot szervezte, „teljesen mellőzte a lengyelek szerepét” a hitleri Németország elleni harcban a szövetségesek oldalán.

A lengyel államfő megköszönte Rivlin jelenlétét az auschwitzi megemlékezésen, amely – mint mondta – látható jele „az embertelen bánásmóddal (..), a faji gyűlölettel, az antiszemitizmussal szembeni ellenállásnak”.

Kiemelte emellett a mintegy 200 túlélő részvételét. Ez szerinte „az igazság melletti és a megsemmisítés borzalmairól valló tanúságtételt, nagy figyelmeztetést” jelent a világ számára.

Andrzej Duda Oswiecimben hétfőn délelőtt az ukrán elnökkel is egyeztetett. Volodimir Zelenszkij a közös sajtóértekezleten kijelentette: a holokauszt „sebet ejtett Ukrajna szívén”, minden negyedik áldozata Ukrajnából származott. Felidézte a második világháború összesen 9 millió ukrán áldozatának emlékét is.

Lengyelországról elmondta: a lengyelek elsőkként „tapasztalták meg a totalitárius rendszerek bűnszövetségének következményeit”, az ország (1939-es német és szovjet) megtámadása lehetővé tette a náciknak, hogy elkövessék a holokausztot. „Európának és a világnak ma nem szabad hallgatnia úgy, ahogy ez 1939-ben történt” – hangsúlyozta Zelenszkij, szorgalmazva a bárminemű agresszió elleni fellépést.

A megemlékezéseket hétfő délután tartják a volt auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs és megsemmisítő tábor főkapuja előtt felállított speciális sátorban. Duda közlése szerint a megemlékezésre több mint 60 ország magas rangú küldöttségei érkeztek.