Fico

Robert Fico: meg kell tartani az Ukrajnán át érkező nyersanyagtranzitot

Meg kell találni a módját annak, hogy Ukrajna jelentős tranzitország maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyag számára – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján, a szlovák és az ukrán kormány hétfőre tervezett együttes ülésének célkitűzéseivel összefüggésben csütörtökön.

A szlovák kormányfő a kabinet konszolidációs csomagjának elfogadása után a koalíciós pártok vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azokat a kérdésköröket is ismertette, amelyek a pozsonyi és a kijevi kabinet közös hétfői ülésén várhatóan terítékre kerülnek.

Elmondta: a humanitárius tervek megvalósításán kívül beszélni fognak arról is, milyen módon lehet garantálni azt, hogy Ukrajna jelentős tranzitországa maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyagoknak, azt, hogy a Szlovákián áthaladó tranzitútvonalak megmaradnak, mivel ez nem csak arról szól, hogy „Szlovákia megkapja, amire szükség van.” Beszélni kell erről is, hiszen Szlovákia elsősorban tranzitország – mutatott rá Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

A szlovák kormányfő kijelentette: Szlovákiának is meg kell küzdenie az Európai Bizottságnak (EB) arra irányzó hatalmas nyomásával, hogy „keletről már ne érkezzen nyugatra semmi”.

Robert Fico az Ukrajnában zajló konfliktusról szólva kijelentette: minden háború a tárgyalóasztaloknál ér véget, és már kezd bebizonyosodni azoknak a szavaknak az igazságtartalma, hogy ezt a konfliktust katonai úton nem lehet megoldani. Hozzáfűzte: a háború befejezése után helyre kell állítani a kapcsolatokat Oroszországgal.

„Amennyiben a háború ennek a kormánynak a mandátuma idején ér véget, mindent meg fogok tenni a gazdasági és a sztenderd kapcsolatok helyreállításáért. Európának szüksége van Oroszországra, és természetesen Oroszországnak is szüksége van az Európai Unióra” – szögezte le Robert Fico.

Forrás: mti.hu