Olaf Scholz

Olaf Scholz: fontos megőrizni az európai összefogást

Németország egyértelmű Európa-barát napirendet határozott meg, és azt vallja, hogy mindenekelőtt erős és független Európai Unió létrehozására kell törekedni – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Olaf Scholz hangsúlyozta, Németország teljes mértékben az EU mellett elkötelezett európai ország. A német politika „közvetlenül felelősnek érzi magát az európai haladásért” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy fontos megőrizni az európai összefogást, egyebek mellett a koronavírus-járvány leküzdésére.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a gáz fontos szerepet fog játszani az európai zöld átállásban, noha – mint mondta – egyes országok prioritásai eltérőek. Fontosnak nevezte, hogy Németország a vállalásait követve, a megújuló energiák kiterjedt használatával elérje a klímasemlegesség célját 2045-re. Scholz a hidrogén szerepére is emlékeztetett a zöld átállás folyamatában.

Az ukrán határon észlelt orosz katonai csapatösszevonás jelentette nyomással összefüggésben egyértelműnek nevezte, hogy Ukrajna függetlenségének és területi egységének megsértése esetén Németország az EU közösen reagálna. „A feladat azonban az, hogy megakadályozzuk az eszkalációt” – tette hozzá a német kancellár.

Forrás: MTI