Szibiha: Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-tagsághoz a háború alatt

Ukrajna a háború alatt nem erőlteti a NATO-tagságot, figyelembe véve az egyes tagállamok álláspontját, ugyanakkor a szövetséghez való csatlakozás változatlanul stratégiai célja – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.

„Olyan ország vagyunk, amely ellen orosz agresszió folyik, és valóban nehéz egy ország NATO-tagságának lehetőségéről beszélni, amikor az ország területén katonai műveletek folynak, hiszen egyes országok attól tartanak, hogy ez a háborúban való közvetlen részvételüket jelentené, Ukrajna pedig nem törekszik erre”

– fejtette ki a tárcavezető. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Kijev elvi álláspontja a tagsággal kapcsolatban változatlan. Ukrajna – amint azt a külügyminisztérium keddi közleményében is leszögezték – a NATO-tagságot tekinti biztonsága egyetlen lehetséges garanciájának. „Stratégiai célunk a NATO-csatlakozás”– emelte ki.

Szibiha megjegyezte: a két korábbi NATO-csúcs Vilniusban és Washingtonban egyértelműen megerősítette, hogy Ukrajna NATO-taggá válása immár „visszafordíthatatlan”„A partnerek osztoznak ebben, ezt a támogatást látjuk, de ehhez el kell jönnie a megfelelő időnek” – mutatott rá.

A miniszter azt is elmondta, hogy a partnerekkel kötött kétoldalú biztonsági megállapodások megerősítik Ukrajnát a NATO-csatlakozás felé vezető úton, de ezek a szerződések nem jelentenek alternatívát a tagságra az észak-atlanti szövetségben.

„Ezt minden megállapodás jelzi. Ez egy olyan út, amely megerősít bennünket, ezek olyan megállapodások, amelyek lehetővé teszik a stratégiai tervezést

– hangsúlyozta.

December 3-4-én a NATO brüsszeli központjában tartanak találkozót a szövetség tagországainak külügyminiszterei. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Brüsszelben számos megbeszélést folytat európai, amerikai és NATO-partnerekkel, valamint részt vesz az Ukrajna-NATO Tanács ülésén – tájékoztatott az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

Forrás: MTI

Nyitókép forrása: Віталій Носач, РБК-Україна