Szijjártó Péter: Brüsszel illegális bevándorlókkal akarja elárasztani Európát

Brüsszel célja, hogy minél több bevándorló érkezzen Európába, de mindent meg kell tenni, hogy ez ne válhasson valóra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este Budapesten újságíróknak.

Az illegális bevándorlással kapcsolatos csata az Európai Unióban hétről hétre újabb lendületet vesz – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: az illegális migráció egyértelműen biztonsági kérdés, de Brüsszel nem hajlandó így kezelni.

Az elmúlt években Európában 27 terrortámadás történt, ezeknek 330 ártatlan áldozata és több mint ezer sérültje volt – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Kijelentette: az illegális bevándorlás teljesen egyértelmű összefüggésben áll a terrorfenyegetettséggel, minél inkább engedik az illegális migrációt, annál inkább nő a terrorveszély.
Mi kell még ahhoz, hogy Brüsszel belássa tévedését? – tette fel a kérdést a miniszter.

Úgy fogalmazott: ez a csata most ér döntő szakaszába. A harc sikeres megvívásához a magyar kormánynak munícióra van szüksége – mondta Szijjártó Péter.

Az emberek a nemzeti konzultáción elmondhatják véleményüket, támogatásukkal a magyar kormány sikeresen vívhatja meg harcát az illegális bevándorlás ellen – hangsúlyozta a külügyminiszter az illegális bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációról szóló ferencvárosi lakossági fórum előtt.