Maszk. Falrajz.

Tagadj otthon! Vírushívők és -tagadók

Persze, hogy a járvány is megoszt minket, embereket.

Mert mi szeretünk „osztódni”. Ez egyfajta össznépi hagyomány, hogy csoportokra oszlunk alkalomadtán. Így jön létre a MI, akiknek igaza van, és az Ők, azaz mindenki más. Mi felvilágosult, rendes, jó emberek vagyunk. Ők pedig…hát, szinte mindent rosszul csinálnak. Rosszul szavaznak a választásokon, rossz napon emlékeznek az elhunyt szeretteikre, nem a megfelelő templomba járnak és még sorolhatnám.

Naná, hogy a CoViD-19 mellett sem tudtunk egyetlen csoportként elhaladni.

Két pártra szakadtunk. Mindkét pártnak megvannak a mai szószólói és szakértői, akik buzgón hirdetik a saját igazukat. Mert ma már bárki lehet szakértő (igen, én is az vagyok).

És hát, pont a koronavírushoz ne értenénk?! Hisz az interneten megannyi cikk és videó tájékoztat minket a világméretű összeesküvésről. Mert vírus nincs, csak a bolygó országai fogtak össze, hogy megpróbálják szinkronban tönkretenni saját gazdaságaikat.

Mi tudjuk, hogy a vírusszkeptikus vloggerek nem a megtekintések miatt figyelmeztetnek minket a maszkviselés és izoláció szükségtelenségére, csak próbálnak megóvni bennünket, hiszen a tudás felvértez. A vírustagadó, és mellékesen reklámokkal túlterhelt cikkek sem kattintásvadászok, pusztán a közérdekű tájékoztatás a céljuk. Mert nekik fontos a MI egészségünk. Nekünk pedig fontos az alternatív vélemény, ugyanis azt is tudjuk, hogy a TV meg az újságok mindig csak hazudnak.

Minket nem hat meg, hogy az országban már több mint 440 ezren fertőződtek meg. Hogy a kórházak megteltek, és az egészségügy roskadozik. Mert mi tudjuk, amit tudunk. Hogy a fent említett fertőzöttek úgyis mind megkapták a 20 000 hrivnyát a diagnózisukért, kár is tagadniuk. Hiszen a szomszédasszony nagymamája unokahúgának egy kollégája is azt mondta, hogy szerinte nincs vírus. Az emberek ezt beszélik, tehát tény!

A magam szakértői véleménye az, hogy legyünk kicsit közömbösebbek. Jószándékból se térítsük meg azokat, akik tartanak a vírustól, maszkot viselnek és betartják az előírásokat. A végén úgyis mind meghalunk, ha bevezetik az 5G-t.

Kuzsi

Kárpátalja.ma