Tüntetések, hatalmi önkény… avagy harc az őszi szünetért

Az őszi szünet eltörlése ellen szerveztek tüntetést október 28-án Ungváron.

Ukrán sajtóértesülések szerint a közigazgatási hivatal döntésének hátterében Viktor Janukovics ukrán elnök október 30-ra tervezett látogatása, s korántsem az energiatakarékosság áll. Ezt támasztja alá az a tény, hogy míg Huszton és Nagyszőlősön engedtek a „népakaratnak”, addig a legnagyobb tiltakozást kiváltó megyeszékhelyen nem voltak hajlandóak ugyanezt megtenni.
Már hétfőn kora reggel több száz fős tömeg gyűlt össze a városháza előtt. A tiltakozók találkozót követeltek a város polgármesterétől, ám Viktor Pohorjelov úgy döntött, hogy nem folytat párbeszédet a tüntetőkkel. A főként tanulókból és szülőkből álló csoport elárasztotta a Posta teret, s hatáskeltés céljából a közlekedési híd eltorlaszolását tervezték, több helyen teljesen megbénították a forgalmat.
szunetVégül a polgármester úgy döntött, hogy kapcsolatba lép a szülőkkel. Ígéretet tett arra, hogy utoljára fordult elő hasonló eset a városban. Pohorjelov elmondása szerint felmérést kezdeményeztek a szülők körében, s amennyiben több mint ötven százalékuk kéri az őszi szünet megtartását, akkor az a jövő héten kezdetét veheti. A felmérést a következőképp álmodták meg a lojális államférfiak: a szülőknek jelezniük kellett gyermekeik ellenőrzőjében, hogy most szeretnék a szünetet, esetleg télen. Sokan nem értesültek a felmérésről. A közösségi oldalakon arra panaszkodnak a szülők és tanulók, hogy hiába szerepeltek a bejegyzések az ellenőrzőkben, senki nem volt kíváncsi azokra. A szünet végleges időpontjának kitűzését szerdára ígérte a polgármester, amikor is a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy nem lesz őszi szünet Ungváron. Kárpótlásul a téli szünidő december 21-től január 13-ig fog tartani.
Közben az ukrán államfő elnapolta kárpátaljai látogatását. Hogy ebben mekkora szerepe volt a tüntetéseknek (a tiltakozók az elnök útjának megzavarását is kilátásba helyezték), arról nem esett szó. Janukovics a vilniusi csúcstalálkozóra való felkészüléssel magyarázta döntését.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma