Donald Tusk

Tusk: Ukrajna cselekvése védekező jellegű

Ukrajna cselekvése védekező jellegű – reagált Donald Tusk lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén az oroszországi Kurszki régióban múlt hét óta folytatott ukrán támadásra vonatkozó újságírói kérdésre.

Tusktól a sajtókonferencián azt kérdezték, nem zavarja-e a NATO tagállamait, hogy az Ukrajnának védelem céljából szállított nyugati fegyvert oroszországi támadásra használják fel.

„Nagyon óvatos lennék az ilyen megfogalmazással”

– válaszolt Tusk.

„Ukrajna cselekvése védekező jellegű”

– tette hozzá. Úgy ítélte meg: népirtás jeleit viseli az, „amit az orosz hadsereg, az orosz légierő Ukrajna területén művel”, ezért Kijevnek „teljes joga van úgy folytatni a háborút, hogy lehető leghatékonyabban megbénítsa Oroszország agresszív szándékait”.

Ukrajna „jól tudja, hogy a nyugati szövetségesektől kapott fegyverek egyes nemeinek mi a rendeltetése”, az ukrán fél nem él vissza a lengyel, amerikai, európai támogatói bizalmával    

– hangsúlyozta Tusk.

A kormányfő azt mondta, hogy nem lepte meg „a szokatlan, és egyesek számára váratlan változás az (ukrán-orosz) fronton”. Aláhúzta egyúttal: folyamatos politikai szintű kapcsolattartás ellenére Kijev nem egyeztet vele katonai tervei részleteiről.

Hangsúlyozta: az ukrajnai háborúról változatlan Lengyelország álláspontja.

„Támogatjuk Ukrajnát ebben a háborúban, ez egy védelmi háború”

– fogalmazott.

Lengyelország és Európa számára a legnagyobb kockázatot Ukrajna leverése jelentené – mondta.

Forrás: MTI

Nyitókép: AP