Újabb razzia Kárpátalján: színház a javából?

A hatóságok múlt heti nagyszabású akciója Kárpátalján, melynek keretében utakat zártak le, s még páncélozott csapatszállító harcjárműveket is bevetettek a csempészek ellen, leginkább felháborodást váltott ki a helyi lakosságból, amely a választások előtti kirakatintézkedésnek tekinti a történteket – írta összeállításában a strana.ua.

A határőrség és a katonai ügyészség közös műveletében tíz épületben tartottak házkutatást Rahón, Aknaszlatinán, illetve az emeletes palotáiról elhíresült Terebesfejérpatakon (Gyilove) és Alsóapsán. Az akció nyomán 11 láda zárjegy nélküli cigaretta, néhány fegyver és több mint 50 ezer dollár került elő. A Munkácsi Határőrosztag tájékoztatása szerint az akció annak az eljárásnak volt a része, amelyet tavaly novemberben indítottak egy csempész ellen, aki autójával halálra gázolta az őt feltartóztatni igyekvő határőrtisztet.

A portál szerint ugyanakkor a kárpátaljaiak számára nem kétséges, hogy választási akcióról van szó, amelynek célja megmutatni, milyen nagyszerűen dolgozik a jelenlegi hatalom. Egy rahói lakos a strana.ua-nak arról beszélt ennek kapcsán, hogy a határőrök az akció során elkerülték azokat, akikkel „osztoznak”, még előző este figyelmeztették őket a razziára. Végeredményben a hatóságoknak csak az apróbb halakat sikerült kézre keríteniük.

„Minden határőr drága autón jár – hogyan tudják megvenni ezeket néhányezer hrivnyás fizetésből? Vajon hány olyan határőr házát kutatták át, akik a zöld folyosót engedélyezik?” – teszi fel a kérdést egy ungvári lakos a zöldhatáron át folyó csempészésre utalva.

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a Tiszán Romániába átjuttatott cigaretta csak egy tört része annak a mennyiségnek, amely a határátkelőkön át hagyja el az országot. A helybéliek azt mondják, arrafelé az iskolások is tudják, hogy a határon miért, mennyit – és főleg – kinek kell fizetni. „Hamarosan árjegyzékeket fognak kifüggeszteni az ukrajnai határátkelőkön a cigarettára, az alkoholra, és feltüntetik a számlaszámot, ahová a zöldhatáron átjuttatott csempészáru után kell utalni a pénzt” – jegyezte meg cinikusan egy helyi lakos.

Egyesek szerint a mostanihoz hasonló látványos hatósági akciók célja megtéveszteni az Európai Uniót, elterelni a figyelmet a határon átjutó cigarettával teli teherautókról, vagy azokról az uszályokról, amelyek a határ túloldalán érnek partot.

Miközben az egyszerű polgár legfeljebb két csomag cigarettát vihet külföldre, cigarettával megpakolt teherautók, sőt egész tehervagonok jutnak át Európába egyéb árunak álcázva. Példaként egy Fehéroroszországból Ukrajnán át Romániába tartó tehergépkocsi esetét említi a portál. A cigarettával megpakolt jármű tavaly októberben az egyik Csernyivci megyei határátkelőn lépett ki Ukrajnából Romániába, ahol felborult. A gépkocsi az okmányok szerint mosószereket szállított, ám e helyett kb. egymillió euró értékű cigarettát találtak a raktérben. Figyelemre méltó, hogy a Fehéroroszországból Romániába tartó jármű Ukrajnán körülbelül két nap alatt haladt át, holott az út csupán néhány órát vesz igénybe. Nevüket elhallgató határőrök elismerik, havonta több tucat, sőt több száz hasonló teherautó lépi át a határt.

Az illegális migráció és a csempészés csatornáinak kiépítése évek óta tart, de különösen az utóbbi időben nőtt számottevően e tevékenység nagyságrendje. A helyiek együttműködnek ebben a határőrökkel, a rendőrséggel és a kormányzattal. Egykori hivatalnokok szerint a csempészés az előző hatalom idején sem öltött a maihoz hasonló méreteket. Roman Sevcsenko, az Állami Határőrszolgálat vezetőjének korábbi tanácsadója a portálnak arról beszélt, mostanában az illegális tevékenységből származó bevétel 70%-ára növelték a határőrök és a vámosok által „felküldendő” pénzösszeget arra hivatkozva, hogy a választásokra gyűjtenek. Ami a csempészés méreteit illeti, egyes források szerint a csempészés nagyságrendje a Csernyivci megyei határátkelőkön az elmúlt néhány évben a többszörösére nőtt, s dollármilliókra rúg.

A Csernyivci megyei határőrök, akárcsak a kárpátaljaiak, tagadják a korrupciót, illetve azt, hogy munkatársaik kapcsolatban állnának a csempészekkel. Ugyanakkor senki számára nem titok a határ menti régiókban, hogy néhány család ellenőrzi az illegális bizniszt, akiknek rokonaik vannak a határőrségnél és a helyhatóságoknál is. Az egyik megszólaltatott idézi azt a régi kárpátaljai tréfát, mely szerint, ha egy gazdának három fia születik, azok közül az egyik határőr, a másik rendőr, a harmadik csempész lesz, s az apa irányítja a vállalkozást.

Az összefonódások következtében általában csak azok az egyedül dolgozó, újonc csempészek szoktak lebukni a határon, akik senkivel sem akarnak osztozni a hasznon. Rájuk egyébként is szükség van a statisztika végett, hogy bizonyítani lehessen, milyen eredményesen küzdenek a hatóságok a csempészés és az illegális migráció ellen.

Az illegálisan Nyugatra csempészett dohányáruból származó bevételt több százmillió dollárra becsülik. Az ukrajnai dohánygyárak hatalmas tételekben állítják elő a „fekete” füstölnivalót, amiért természetesen nem fizetnek adót. Nem csoda, hogy a nemzetközi szervezetek jelentéseiben Ukrajna már évek óta vezet az Európába csempészett dohányáru mennyiségét tekintve. A lengyel pénzügyminisztérium szerint például az illegálisan Európába jutó dohány­áru körülbelül 40%-a származik Ukrajnából – emlékeztet a strana.ua.

(zzz)