Ukrajna az elnéptelenedés útján

Míg a világ a hétmilliomodik polgár megszületését ünnepli, az ukrán szociológusok az ország elnéptelenedésének veszélyére hívják fel a figyelmet. A függetlenség kikiáltásakor nem kis büszkeséggel hangoztatott jelszó: „Ötvenkétmilliárdan vagyunk” mára érvényét vesztette.

Akkoriban Ukrajnát Franciaországhoz hasonlították: nagyjából ugyanolyan terület, népesség. Mára viszont, legalábbis az ezer főre jutó elhalálozások tekintetében (14,3), a polgárháború sújtotta Kongóval került egy szintre, melynek egyes ré­gió­iban még ma is fellelhető a kannibalizmus – állapítja meg a Podrobnosztyi.

Az állami statisztikai hivatal adatai szerint a lakosság száma jelenleg 45,6 millió. A szakemberek becslése szerint tíz év múlva még a negyvenkétmilliót sem éri majd el.

A népességfogyás okait elemezve Irina Akimova a dohányzást és a mértéktelen alkoholfogyasztást emelte ki. Az elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese keserűen állapította meg, hogy az ukrán fiatalok évek óta világelsők az alkoholfogyasztás terén. Azok a honfitársaink pedig, akik nem dohányoznak, és nem isznak, az alacsony színvonalú orvosi ellátás, a politikai és gazdasági helyzet kiváltotta stressz miatt halnak meg korán – vélekedett Akimova.

Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszter adatai szerint 2011-ben az elhalálozások száma 32 százalékkal haladta meg a születésekét. Az akadémia demográfiai és szociológiai kutatóintéze­tének munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy ameny­nyiben a folyamatot nem állítják meg, Ukrajna egyes vidékei egyszerűen elnéptelenednek.

Forrás. kiszo.hhrf.org