A diák számukra érték – Az Ungvári Nemzeti Egyetemen is megkezdődött az új tanév

Szerző: | 2017.09.04., 11:44 | Oktatás

Ünnepi misét tartottak a tanévkezdés alkalmából pénteken, szeptember elsején a kárpátaljai megyeszékhely több templomában, majd a hagyományokhoz híven az egyetem központi épülete előtti téren gyűltek össze a felsőfokú tanintézmény diákjai és tanárai, ahol Nagyija Maljovana és Tudor Kilaru, az egyetem két karizmatikus tanára köszöntötte az elsősöket.

Idén több mint 4300 hallgatót vettek fel az egyetemre. Ez 250-nel több mint tavaly volt, de a felvételi kampány még nem zárult le, szeptember 15-ig tart. Minden hetedik hallgató Ukrajna más megyéjéből való. Most kezdődik a külföldi diákok november 1-ig tartó felvétele. Közel 300 hallgatóra számítanak Ázsiából, Afrikából és a Közel-Keletről. Idén hat új szakot indítottak, így összesen húsz karon 109 tanszék tanárai, valamint 25 tudományos-kísérleti intézet, központ és laboratórium munkatársai vesznek részt a diákok oktatásában.

Ezután dr. Volodimir Szmolanka professzor, az egyetem rektora szólt az elsősökhöz. Minden karról a színpadra szólították és köszöntötték azokat a diákokat, akik a felvételi kampány során a legmagasabb összesített pontszámot érték el. Az ünnepélyes fogadalomtételt követően a rektor átadta a tudást jelképező kulcsot, illetve a szimbolikus diákigazolványt a hallgatók képviselőinek. Az egyes karokat képviselő diákok ajándékcsomagot is kaptak.

Az összegyetemi ünnepség után az egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UMOTI) hallgatói a Bercsényi Miklós Könyvtárban folytatták a tanévnyitót.

Dr. Kiss Éva professzor, a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője dicsérő oklevélben részesült áldozatos munkájáért. Az oklevelet Rezes József, a MÁKH nemzetiségi és vallásügyi főosztályának vezetője adta át.

A tanárok és vendégek gratuláltak az elsősöknek. Dr. Zubánics László dékánhelyettes rövid betekintést adott az Ungvári Nemzeti Egyetemen zajló magyar nyelvű oktatás történelmébe, a diákság mindennapjaiba, ismertette azokat a tudnivalókat, amelyekkel a megyeszékhelyen tanuló egyetemistának rendelkeznie kell. Mint mondotta, a most felvételt nyert diákok alapos tudással rendelkeznek, de nem biztosak magukban, és a jövőben idegen nyelvű közegben, egy más városban kell helytállniuk. Véleménye szerint valószínűleg 1-2 hónap lesz az az időszak, amikor pozitív értelemben átszakad a bennük lévő gátlás. „Mert a hallgató itt csak önmagára tud alapozni, persze van, aki segít neki, de ő az, akinek az egészet végig kell csinálnia. Ungvár ebből a szempontból lehetőség, illetve kihívás. Igyekszünk kizárni a kockázati tényezőket, odafigyelünk rájuk – mondta a dékánhelyettes.

A 2017/2018-as tanévben 113 diák kezdi meg felsőfokú tanulmányait az Ukrán–Magyar Tudományos-Oktatási Intézet első évfolymán. Ők öt szakon – matematika, fizika, filológia, történelem és nemzetközi kapcsolatok szakon – alap és magiszteri képzésben vesznek részt.

– Örömünkre szolgál, hogy az idén a következőket látjuk: a kiadott diplomák száma kilencven volt, az elsősök pedig 113-an vannak. Ez több mint 23 százalékos növekedést jelent. A számok azt mutatják, lehetséges, hogy elértük a demográfiai mélypontot, és lassan elkezdődik a növekedés – jegyezte meg Spenik Sándor dékán. – Az anyaország kormányának köszönhetően az elmúlt években számos fontos beruházásra került sor az egyetemen, ennek köszönhetően európai színvonalúak lettek a lakhatási körülmények, és korszerűsödtek a tanulmányi feltételek. Nagyszerű körülményeket tudtunk kialakítani. Nehezen, de sikerült megtartani a tanári gárdát, amely az egyetemi oktatás alapját képezi. Amikor európai oktatási rendszerről beszélünk, nem az a fontos, hogy hány diákot képezünk, hanem az, hogy minőségi oktatást tudjunk biztosítani számukra – hangsúlyozta Spenik Sándor.

Az intézet vezetője a jövőt illetően elmondta, céljuk lépést tartani az ukrán és a külföldi felsőfokú tanintézményekkel, és elérni, hogy a kárpátaljai magyar felsőoktatás minősége versenyképes legyen.

A tanévnyitó rendezvénysorozat a diákok nagy örömére az esti órákban zenés ismerkedési esttel zárult.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This