A Föld napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

Rendhagyó módon emlékeztek meg a Föld napjáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán április 22-én.

A főiskola Biológia és Kémia, Földtudományi és Turizmus, Matematika és Informatika Tanszékének, valamint a Fodor István Kutatóközpont szervezésében megvalósuló rendezvényen a hallgatók és az érdeklődők figyelmének középpontjában a hulladékprobléma és a szelektív hulladékgyűjtés kaptak helyet.

A rendezvény Vass Gábor, a Fodor István Kutatóközpont tudományos munkatársának előadásával vette kezdetét, aki Környezetvédelmi ráhangoló általános iskolásoknak címmel tartott előadást.

Fotó: Kárpátalja.ma

– Odafigyelünk arra, hogy környezettudatos nevelést kapjanak a hallgatók. Azonban ez akkor lesz eredményes, amikor a hétköznapjaink részévé válik. Van feladatunk, mi is felelősséggel tartozunk a Földért – nyitotta meg az eseményt dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.

Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék tanszékvezetője elmondta, hogy az idei rendezvény rendhagyó, azonban örömét fejezte ki aziránt, hogy így is szép számban összegyűltek.

– A Fodor István Kutatóközpont fennállása óta mi is igyekszünk tenni a környezetünkért. Fontos, hogy szembenézzünk a problémákkal, és együtt tegyünk a szebb jövőért – mondta el dr. Kolozsvári István, az intézmény vezetője.

A megnyitó után Hulladékproblémák Kárpátalján és a régióban címmel pódiumbeszélgetés vette kezdetét, ahol felszólalt Ljasuk Dimitry, A Tisza nevében című film készítője, Bordós Gábor, a WESSLING Hungary Kft. projektvezetője, Bucsinszkij Viktor, a beregszászi ,,Színes tartályok” elnevezésű hulladékudvar üzemeltetője, dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont vezetője és dr. Hadnagy István, a Biológia és Kémia Tanszék koordinátora.

A délután folyamán a résztvevők megtekinthették Ljasuk Dimitry: A Tisza nevében című filmjét.

A rendezvény zárásaként dr. Hadnagy István Szelektív hulladékgyűjtés rendszerének fejlesztése a Rákóczi-főiskolán (múlt és jelen) címmel tartott előadását hallgathatták meg a résztvevők.

Kárpátalja.ma