A matematika a tudományok kapuja és kulcsa

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immáron harmadszor rendezte meg matematikai tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéjét. A foglalkozások célja a megyei, országos és nemzetközi matematika versenyekre való felkészítés. A képzésre meghívást kapott a Terebesi Viktor Emlékverseny és Geöcze Zoárd Matematikaverseny első tíz-tíz helyezettje, akik már eddig is bizonyították matematika iránti szeretetüket. Kulin Judit, az Ungvári Tehetségpont koordinátora volt az ötletgazda: hozzunk létre olyan tehetséggondozó hétvégéket, ahol csak matematikával foglalkoznak a nebulók.

A program megnyitóján jelen volt és köszöntötte a résztvevőket Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonyági Alapítvány irodaigazgatója, valamint Kulin Judit, a hétvége szakmai felelőse.

Váradi Natália Pascal szavainak tolmácsolásával üdvözölte a kis matematikusokat: „A matematika annyira komoly szakterület, hogy egyetlen alkalmat sem szabad elmulasztanunk arra, hogy szórakoztatóbbá tegyük” –hiszen, elmondása szerint, a matematika a tudományok kapuja és kulcsa. Sikeres és eredményes versenyfelkészülést, valamint jó szórakozást kívánt a hétre.

Orosz Ildikó, mint bajnokokat köszöntötte a tanulókat, akik már mind-mind jó eredményt értek el, azaz a kárpátaljai matematika versenyek legjobbjai voltak. Hangsúlyozta, hogy a résztvevők között ülnek a jövő matematikusai, matematika tanárai, ők biztosítják a kárpátaljai matematikus értelmiség utánpótlását.

Kulin Judit szakmai felelős ismertette a versenyfelkészítő hétvége szabályzatát, rendjét, programját, feladatait, és eredményes felkészülést kívánt a megyei és kárpát-medencei matematikai versenyekre.

A teljes program háromszor három hétvége alatt valósul meg az alábbi időpontokban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán:

2018. január 4-5-6.,
2018. január 19-20-21.,
2018. február 2-3-4.

A programot Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
Kárpátalja.ma