A vers az, amit mondani kell VII. Kovács Vilmos-szavalóverseny Gáton
Hetedik alkalommal adóztak szavalóversennyel Kovács Vilmos emlékének Gáton. Az eseménynek a költőről elnevezett középiskola adott otthont február 20-án. 
A meghívott vendégek s egyben zsűritagok között üdvözölték még Weinrauch Katalin Kovács Vilmos-emlékérmes írót-költőt, a magyar kultúra lovagját, Lőrincz P. Gabriella és Bakos Kiss Károly írót, költőt, Punykó Máriát, az Irka gyermeklap főszerkesztőjét, Barna Erzsébetet, a helyi óvoda vezetőnőjét, valamint Heé Gizella nyugalmazott kultúrvezetőt.
A megyei filharmónia Magyar Melódiák együttesének ünnepi műsorát követően kezdetét vette a négy kategóriában zajló verseny. Az indulók egy szabadon választható költeménnyel, valamint egy előre meghatározott Kovács Vilmos-művel vágtak neki a megmérettetésnek.
A zsűri döntését követően a szekcióvezetők rövid értékelés után ismertették az eredményeket. – A vers az, amit mondani kell. Örömmel tapasztaltam, hogy nálunk mindenki verset mondott – Punykó Mária Kányádi Sándor kedvenc szólását idézve konstatálta a nap sikerességét. S valóban, aki szaval, az szinte énekel. A verset mondani kell, szívből kell mondani – csatlakozott Szántó Edit is Punykó Mária gondolatmenetéhez. A dicsérő szavak mellett az általános hibákra is felhívták a tanulók és a felkészítő tanárok figyelmét a zsűri tagjai.
Ezúttal a tanulókat felkészítő tanárokat is ajándékokkal jutalmazták lelkiismeretes munkájukért.
Az eredményhirdetést követően elhelyezték a kegyelet koszorúját a Kovács Vilmosnak állított emléktáblán.
Az esemény Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jöhetett létre.
