Az anyanyelvünknél szebb kincs nem kell

Interjú Hnatik-Riskó Mártával

Szerző: | 2020.11.24., 13:07 | Oktatás

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium magyar nyelv és irodalomtanára. A kiváló szakember a munkája iránti elkötelezettség és odaadás mellett aktív szerepet vállal a társadalmi életben is, valamint a tehetséggondozásban. Több mint három évtizedes munkájának elismerése ez a díj, melyet november 18-án vehetett át Magyarország Beregszászi Konzulátusán.

Hnatik-Riskó Márta felsőfokú végzettségét 1987-ben szerezte az Ungvári Állami Egyetem (ma Ungvári Nemzeti Egyetem) magyar nyelv és irodalom szakán. Szakmai tevékenységét, a gyermekek oktatását a Badalói Általános Iskolában kezdte, pár hónap múlva a Beregszászi 9. Sz. Általános Iskolában folytatta, majd 1995-től napjainkig a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium magyartanára. 

A tanárnővel oktatói munkájáról, társadalmi szerepvállalásáról, a tehetséggondozásról beszélgettem.

Mi vezette a tanári pálya felé?

– Már gyermekkoromban is nagyon érdekeltek a könyvek, a betűk, az újságok. Az olvasás is könnyen ment.Előszeretettel olvastam a Dörmögő Dömötört, még jóval az iskolás kor előtt. Hozzá kell tegyük, hogy az iskola szomszédságában laktunk, s számtalanszor gyönyörködtem a szép épületben és néztem a vidáman futkosó gyerekeket az iskolaudvaron. Alig vártam, hogy oda járhassak. Már alsó osztályban nagyon jó tanító nénim volt Huszti Jolika néni személyében. Ő egy igazi, vérbeli pedagógus volt. Nem lehetett nem szeretni, hiszen ő minden gyerekhez megtalálta az utat. Csak azt láttam, hogy mennyire élvezi a tanítást. Később hasonlóan jó magyartanáraim lettek, Gál Antónia és Bacskó Mária. Az ő példájuk nyomán választottam én is ezt a szakot. Úgy éreztem, hogy a magyar nyelvet és irodalmat a legjobb tanítani.

– Hány éve tanít?

– 33 éve vagyok pedagógus.

– A diákjai sorra nyerik a különféle versenyeket. Hogy csinálja ezt? Mivel motiválja a diákokat?

– Ez egyedül a tanulók érdeme, az ő sikerük. A versenyhez három dolog szükséges: tehetség, szorgalom és kedv. Emellett fontos,hogy valamilyen céljuk legyen a diákoknak, hogy akarjanak többet és többet tanulni, nem csak a kötelezőt teljesíteni. A versenyeknek ez a lényege. Ott mindig többet kell tudni az átlagnál. Ehhez pedig szorgalom szükséges. Én szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Jóisten a gimnáziumba vezetett, hiszen itt rengeteg tehetséges tanuló van. Egy osztályban nem kettő vagy három, hanem néha huszonöt, és egy egészséges versenyszellem alakul ki közöttük. Egymást motiválják, egymást szeretnék felülmúlni.

– Ön nemcsak tanít, hanem részt vesz a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) munkájában is. Hogyan került közel a szervezethez?

– Még egész fiatalon kerültem a KMPSZ csapatába. A pályám elején arra biztattak, hogy vállaljak feladatokat a szervezetnél, kellett valaki, aki a gimnáziumot képviseli az elnökségben. Ez lettem én. Ezzel együtt jöttek a feladatok, én pedig egyszerűen csak elvégeztem azt, amit rám bíztak. Jelenleg is a KMPSZ elnökségi tagja vagyok.

– Térjünk vissza kicsit a tehetséges gyermekekhez és a tehetséggondozó programokhoz. Ön a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozásában is részt vesz. Milyen feladatokat lát el ott?

– Tagja vagyok a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanácsnak. A program a kezdetektől fogva tetszett, vonzott. Már a program ismertetése is kecsegtető volt számomra. Tehetséges tanulók között dolgozom évtizedek óta, a GENIUS-ban pedig szintén ilyenekkel találkozhattam. Az elején koordinátori és előadói szerepet is vállaltam. Később, amikor már úgy éreztem, hogy a szervezési kérdésekhez túl sok logisztika szükséges, és nekem már arra nincs kapacitásom, akkor a koordinátori munkát átadtam egy arra alkalmas és kiváló pedagógusnak. Előadásokat később is tartottam és tartok ma is.

– A társadalmi tevékenységek sem maradtak ki életéből. A helyi magyarság érdekében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) munkájában is részt vesz. Hogyan került közel a szervezethez?

– Amikor 1989-ben megalakult a KMKSZ, az teljes eufória volt számunkra. Akkor már két éve tanítottam a Beregszászi 9. Sz. Általános Iskolában.Az akkor megalakult szervezetnek Fodó Sándor volt az elnöke. Egy olyan ember, aki a leginspirálóbb tanár volt már az egyetemen is. Nagy lelkesedéssel csatlakoztunk mi, tanárok is a kezdeményezéshez, és az ardói iskolában létrehoztunk egy alapszervezetet, melynek Majoros Béla volt az elnöke, én az alelnöke. Később én kaptam meg az elnöki tisztséget.Valahol itt kezdődött a munkám a kulturális szövetséggel. Jelenleg a beregszászi városi alapszervezet elnökségi tagja vagyok.

A pedagógusi, a társadalmi munka, a tehetséggondozás teljesen más terület, és más feladatokat jelent. Hogy jutott mindenre idő?

– Úgy neveltek, hogy ha feladat van, azt meg kell csinálni. Abból pedig volt bőven. A KMKSZ volt az első szervezet, amely esetében úgy éreztem, hogy a közösség érdekében cselekszem. Úgy véltem, hogy vannak dolgok, amelyeket meg kell mozdítani, előrébb kell vinni, végre kell hajtani, és ha én meg tudom csinálni, akkor miért ne tenném? Csupán ez volt az, ami tettekre késztetett. Ma már igyekszem olyan kollégákat is bevonni a munkába, akikben látom a lelkesedést és a hozzáértést.

– A Magyar Arany Érdemkereszt egy igen kimagasló díj. Mit jelent az Ön számára a kitüntetés?

– Egyrészt büszkeséggel tölt el, és jóleső érzés, hogy elismerik az ember munkáját. Viszont ellentmondásos érzések keverednek bennem. Ez azt jelenti, hogy saját magamon túllépve azt is tudom, hogy rajtam kívül van még számos olyan tanár, aki hozzám hasonló lelkesedéssel teszi a dolgát, kimagasló eredményeik vannak, tevékenységük szerteágazó. Ezt a díjat most én kaptam, de kívánom, hogy más, hozzám hasonló tanár is megkapja, aki becsülettel végzi a munkáját a pedagógusi pályán, vagy a társadalmi életben.

– Ön elhivatott pedagógus, akinek az egész életét kitölti a tanítás. A gyermekére mennyire hatott a tanári munka?

– Egy fiam van, aki teljesen más pályát választott, mint én. Bizonyosan erősen hatott rá az én tanári voltom, csupán ellenkező hatással érvényesült. Ő közelébe sem került a pedagógusi pályának. Gyógyszerész lett. Valószínűleg ő a hátrányát érezte az én munkámnak, mert egyre azt látta, hogy mennyi sokat dolgozom, és kevés időt töltök a családdal. Látta, hogy egy pedagógus munkája nem ér véget azzal, hogy kicsengetnek az utolsó óráról. Talán kicsit riasztó volt mindez számára.

– Ön szerint milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie most egy jó tanárnak?

– A jó tanár szerintem az, akinek a tantárgyát a gyerekek szeretik és igyekeznek jól megtanulni. Hogy ez nekem mennyire sikerül, azt a jövő fogja megmutatni, az utánpótlás. Igaz, már van néhány tanítványom, akik szintén magyar szakosok lettek, és van, aki doktori fokozatot is szerzett. Úgy vélem, tanárként követendő példával kell szolgáljunk. Mindig igyekszem előtérbe helyezni, megvilágítani a tantárgyam szépségét. Nekem ebben könnyű dolgom van, hiszen a mi irodalmunknál, az anyanyelvünknél szebb kincs nem kell. Csupán rá kell világítani annak értékeire. Számomra öröm tanítani. Az a fontos, hogy minden osztállyal, közösséggel megtaláljuk a közös hangot. Fontos, hogy figyelek mindig a tanulókra, és ha nem azt a hatást látom az arcukon tükröződni egy-egy téma vagy magyarázat után, amit én elvártam, akkor tudom, hogy más módon kell közvetíteni azt az értéket, amit rám bízott a Jóisten.

– Nem egyszerű tehát a pedagógusi pálya sem. Ahogy egy tanárnak, úgy a diákoknak is megvan a maguk zárt világa, amelybe csak úgy léphet be a tanár, ha megtalálja hozzá a kulcsot. A jó pedagógusnak ez sikerül.

Kívánom, hogy még számos éven át taníthassa a felnövekvő nemzedéket, és sorra indítson útnak kiváló tehetségeket! Köszönöm a beszélgetést.

Gál Adél

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This