Ballagás a Beregszászi Magyar Gimnáziumban

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban negyvenhét tanulónak szólt az utolsó csengő május 29-én. Az intézmény udvarán összegyűlt vendégsereg méltó és megható ünnepségnek lehetett szem- és fültanúja.
„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!” – ezt a gondolatot helyezte az ünneplő tömeg és a ballagó diákok szívére Szabó Árpád igazgató. Köszöntőjében becsületességre és tiszteletre intette a diákokat. Majd hosszasan sorolta az intézmény tanulói által elért tanulmányi eredményeket. A diákok teljesítményükkel több száz elismerést hoztak az iskolának, mely eredmények a tanárok munkáját is minősítik. Majd pedig azon pedagógusokat emelte ki, akik messzemenően magas szinten teljesítették feladatukat, s elismeréseket szereztek nemcsak megyénkben, de magyarországi viszonylatban is.
Bozsik Béla Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében köszöntötte a végzősöket, kiemelve azt, hogy mindannyian egyéniségek, s legyenek rá büszkék, hogy ezen iskola falai közt nevelkedhettek. Majd pedig Horváth László, a Beregszászi Járási Tanács oktatási elnökhelyettese mint a jövő generációjához szólt a ballagókhoz.
Miután a gimnázium legfiatalabb tanulói átadták a tarisznyákat a ballagóknak, a végzős tanulók kaptak szót. Méltóképpen búcsúztak el az iskola vezetőségétől, tanáraitól, kollégiumi nevelőiktől, diáktársaiktól. Az osztályfőnököktől vett könnyes búcsú szinte minden jelenlévő szemébe könnyeket csalt. Bebizonyították, hogy a tanárok hétévi munkája nem volt hiábavaló.
Az ünnepség további részében a szülői tanács nevében annak elnöke, Szoboszlai István mondott köszöntőt, majd pedig Taraczközi Ferenc beregszászi református lelkipásztor adta Isten áldását a végzős hallgatókra.

Gál Adél
Kárpátalja.ma