Ballagási ünnepség a kaszonyi óvodában

Nyolc ballagó búcsúzott el a Mezőkaszonyi Aranykulcsocska Bölcsőde-Óvodától június 19-én. A koronavírus okozta karantén miatt tavaly elmaradt az intézmény hagyományos ballagási ünnepsége, melyet idén is csak korlátozott vendégszámmal, a szabadban rendeztek meg.

– A gyerekek számára lezárul egy korszak, amely nem tűnik nagy lépésnek, mégis egy új kezdetet, az iskoláséveket hozza el a ballagó óvodásoknak – fogalmazott beszédében Nagy Natália, a Kaszonyi kistérség oktatási osztályának módszerésze.

– A jövő a gyermekeinkben nő, vigyázzunk rájuk, de hagyjuk őket kibontakozni is. Alkossanak rajzokat, tárgyakat, játékokat, eszméket és célokat – szólt a szülőkhöz Komári Julianna igazgatónő.

A ballagóktól elköszöntek az óvónőik, Bojtos-Suták Viktória és Tóth Brigitta, akik sok sikert kívántak a leendő elsősöknek. Kiemelték, hogy valójában nem is az emlékek, hanem az egymástól megtapasztalt szeretet idéz fel bennünk kedves érzéseket évek múltán is.

– Minden gyereknek megvan a maga kis világegyeteme, nincs közöttük két egyforma… Azonban tudjuk, hogy mindnyájan meg fogják állni helyüket az iskolapadban – fogalmazott Tóth Brigitta nevelőnő.

Az ünnepségen a gyerekek számot adtak az óvodában szerzett tudásukról: számos énekkel, verssel, színdarabbal, keringővel, csárdással és modern tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket.

Az óvodások kis csapata verscsokorral köszönt el ballagó társaiktól. A nevelőnők pedig egy vetítéssel foglalták össze a gyermekek óvodai életének legszebb pillanatait.

Az ünnepség végén az óvónénik egy-egy személyre szabott frappáns versikével búcsúztak el növendékeiktől, akik ezt követően átvehették útravaló tarisznyájukat és elismerő oklevelüket, mely tükrözi az óvodában elsajátított ismeretek szintjét. Végül köszönetként a gyerekek egy keringőre kérték fel szüleiket.

Bics Katalin

Kárpátalja.ma