Befejeződött a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány hatodik alkalommal rendezte meg a matematikai tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéjét. A foglalkozások célja volt a megyei, országos és nemzetközi matematikaversenyekre való felkészítés a 8–17 éves, matematika iránt elkötelezett fiatalok körében.

A képzésre a 2018/2019-es tanévben, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által megvalósított, Terebesi Viktor Emlékverseny (3–6. osztályban tanulók számára) és Geőcze Zoárd Matematikaverseny (7–11. osztályban tanulók számára) első tíz helyezettjei, összesen 85 tanuló kapott meghívást, mivel a 2019/2020-as tanévben a COVID-19 okozta járvány miatt a versenyek elmaradtak. A meghívottakból a három tehetséggondozó hétvégén összesen 55 tanuló vett részt, akik felkészülését 11 tanár segítette az alábbi hétvégi megoszlásban:

 I. hétvégeII. hétvégeIII. hétvége
Résztvevők:433436
Oktatók:10109

A hétvégék folyamán a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel a foglalkozások pénteken és vasárnap online, szombaton pedig offline módon valósultak meg. Szombaton a tanulók kiscsoportokban vettek részt a foglalkozásokon, a karantén szabályokat betartva. Azaz egy teremben maximum húsz fő, egymástól másfélméteres távolságra, egészségügyi maszkban vehetett részt.

A tehetséggondozó hétvégék alatt a gyerekek étkeztetését és utaztatását a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány biztosította.

A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány vezetősége köszönetét fejezi ki Kulin Juditnak, a program szakmai referensének és valamennyi szakembernek az odaadó és áldozatos munkáért, amit a karanténhelyzetben is vállaltak.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány