Befejeződött az Ugocsai Tulipán Népművészeti Tábor

Augusztus 22-26 között első alkalommal került megrendezésre az Ugocsai Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében, melynek a II. RF KMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjának épülete adott otthont. A tábor záróünnepségén Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.

Az igazgatónő elmondta: „A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával 3 helyszínen valósított meg nyári táborokat: Kőrösmezőn, Nagyberegen és itt Tiszapéterfalván. Fő feladatunknak tartjuk a magyar népművészeti értékek, a népi hagyományok ápolását, megőrzését, átadását a gyermekeinknek, a tehetséggondozást. Táborainkkal szerettünk volna egy jó tanulási és egyben egy kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújtani növendékeink számára. Nagyon örülünk annak, hogy a gyerekek és a szülők egyaránt elégedettek nyári programjainkkal, hiszen számunkra ez a legfontosabb! A táborba 56 gyerek vett részt, 9 különböző településről: 19 Tiszabökényből, 17 Tiszapéterfalváról, 7 Tiszaújhelyből, 5 Mátyfalváról, 3 Tiszaújlakról, 2 Fertősalmásról, 1 Csepéből, 1 Batárról, és 1 Nagypaládról. Köszönjük a szülőknek a bizalmat, hogy ránk bízták gyerekeiket és a Kokas Bandának színvonalas, odaadó munkájukat.”

A gyerekek a hét folyamán Rábaközi, Szatmári, Dunántúli, Viski és Nagydobronyi tájegységek zenéjével ismerkedtek meg. Népdalokat énekeltek, néptáncoltak, népi játékokat játszottak, hangszeres oktatáson (harmónika, hegedű, tambura, nagybőgő) vettek részt, szabadidőben kézművességgel foglalkoztak.

A tábor programján belül az Ugocsa vidéki édesanyák és 6 év alatti gyermekeik is részt vehettek olyan foglalkozásokon, ahol nagy szerepet kaptak az ölbeli játékok, mondókák, eszközös és ritmusfejlesztő népi játékok. A foglalkozásokat Kokas Erzsébet vezette. A Kokas Bandának köszönhetően az alkalom zenés táncházzal zárult.

A tábor munkájában az alábbi oktatók és munkatársak vettek részt:

  • Kokas Erzsébet – táborvezető, népi énekoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója
  • Botos Krisztina – néptáncoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda néptánctanára
  • Nagy István – tambura, nagybőgő oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda
    gitár-tambura oktatója
  • id.Kokas Erzsébet – kézműves, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda munkatársa

Segédoktatók:

  • Turjanica Emília – hegedűoktató, a Nyíregyházi Egyetem Népzenei tanszékének tanulója
  • Bocskai László – néptánc-és harmónika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja
  • Marozsi Milán – néptánc-és harmónika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja

Munkatársak:

  • Lázár Alexa Vanessza – nevelő, a II.RFKMF Szakgimnáziumának diákja
  • Kocsis Rebeka – nevelő, a II.RFKMF Szakgimnáziumának diákja
  • Gyurkó Abigél – nevelő, a Sárosoroszi Gimnázium diákja
  • Csatlós Vivien – nevelő, a II.RFKMF Szakgimnáziumának diákja
  • Seres Márta – egészségügyi felelős

A jó hangulatú és sikeres záró műsor programja a következő volt:

  1. Tiszabökényi ballada Ilyés Margit néni emlékére (a tábor résztvevőinek előadásában)
  2. Dunántúli eszközös tánc (a táncosok kis csoportjának előadásában)
  3. Ugrós muzsika (harmónikán játszott Dankovics Jázmin, Veres Zalán és
    Peleskey Szabolcs, cimbalmon Kancsavszky Kristóf)
  4. Rábaközi népdalok (a tábor legkisebb énekeseinek előadásában)
  5. Ugrós muzsika (a tamburán játszó gyerekek előadásában)
  6. Szatmári verbunk és csárdás (a táncosok középső csoportjának előadásában)
  7. Viski csárdások (harmónikán játszott Dankovics Jázmin és Szabó Károly, nagybőgőn Gyurkó Abigél)
  8. Nagydobronyi dallamok (a hegedűn játszó gyerekek előadásában)
  9. Örkői cigány dallamok (a tábor résztvevőinek előadásában)
  10. Nagydobronyi táncok (a táncosok nagycsoportjának előadásában)

A tábor Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.