Csokonai Vitéz Mihály, trigonometria és a trianoni békeszerződés az M5 csütörtöki oktatási sávjában

Az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. A felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként az M5, Alsós – Sulikalandok címmel. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik ajánljuk a Mindenki Akadémiája című műsorunkat.

Április 2-án (csütörtökön) reggel 8-kor kezdődik az Alsós – Sulikalandok, ami ezúttal a 3-4. osztályosoknak szól. A harmadikosok a szorzást, a negyedikesek az osztást gyakorolhatják majd.

A Felsős című műsor ezúttal elsősorban a 7-8. évfolyam tanulóinak szól. A 8.30-kor kezdődő nyolcadikosoknak szóló adás több tantárgyat is felölel: biológiából az emberi test szöveteiről lesz szó, a földrajzos percekben földünk övezetességével, a történelmi részben pedig a II. világháború utáni Európa kialakulásával és berendezkedésével foglalkoznak.

A hetedikes magyar nyelv- és irodalom keretében a megbeszélésről, mint kommunikációs formáról Papp Zoltán magyartanár szolgál majd érdekes információkkal, majd történelemből Leninről és kommunista diktatúráról tudhatnak meg többet a 7. osztályosok.

Ezt követően nyolcadikos matematika következik, ahol a racionális számokkal és a négyzetgyökkel foglalkoznak. A művészet jegyében Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című műve kapcsán Kircsi László zenetörténész mesél az orosz zeneszerzőről a hetedikeseknek, sőt, el is játssza egy-egy zeneművét. Majd szintén több tantárggyal foglalkoznak egy adáson belül: biológiából az alvás fontosságáról és mechanizmusáról tudhatnak meg többet a nyolcadikosok, földrajzból a világ működését meghatározó infrastruktúráról beszélgetnek, a történelmi részben pedig a Kádár-rendszer megszilárdulásáról lesz szó.

11.30-tól a megszokott módon a nyelvtanuláshoz nyújtanak segítséget, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg spanyolul.

Az Érettségi műsor 12.30-kor irodalommal kezdődik, ahol Csokonai Vitéz Mihály munkásságáról lesz szó, majd a matematika órán a trigonometriáról. Kémiából Finczinczki tanár úr a különböző kémiai reakciókat érdekes kísérleteken keresztül mutatja be. Fizikából az ütközéseket vizsgálják, történelemből pedig a trianoni békeszerződés gazdasági következményei és a bethleni konszolidáció lesz a téma.