Debrecenbe kirándult a II. RFKMF FSZI diákcsapata

Debrecenben emlékezett az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének diákcsoportja október 23-án.
A Rákóczi Szövetség jóvoltából 40 diák és 4 tanár kirándulhatott Magyarország második legnagyobb városába, hogy egy élményekkel teli napot töltsön el Hajdú-Bihar megye székhelyén.
A kirándulásra tervezett gazdag program a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona által szervezett ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a Felsőfokú Szakképző Intézet csapata egy verses-zenés összeállítással idézte meg az októberi forradalmi napokat. Ezután Móricz Sándor történelem tanár tartott előadást az iskola 56-os múltjáról.
Győri József igazgató nem csak fogadta és köszöntötte a társaságot, hanem egy ebéddel is megvendégelt bennünket.
Ebéd után felfedezőútra indultunk a város szívébe, s rövid belvárosi séta után a nagytemplomot is útba ejtve az Agóra Tudományos Élményközpont felé vettük az irányt. Kicsit újra gyerekek lehettünk, a játék és a szórakozás ötvöződött a tanulással; különleges eszközökkel, tudományos érdekességekkel ismerkedhettünk meg, látványos kísérletek részesei lehettünk.
A tartalmas nap után a délutáni órákban indultunk útnak, hogy élményekkel gazdagodva kezdjük az új hetet, immár a megszokott rendhez visszatérve Beregszászban.