Diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán

Tanévzáró ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán június 25-én. Idén a magyarországi kihelyezett képzésekkel együttvéve összesen 274 hallgató vehette át a végzettséget igazoló okiratát a beregszászi református templomban.

A rendezvény a történelmi zászlók bevonulásával kezdődött, majd Taracközi Ferenc, beregszászi református gyülekezet vezető lelkipásztora köszöntötte az egybegyűlteket.

Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora évértékelő beszédében kiemelte, hogy a legmagasabban jegyzett ukrajnai felsőoktatási intézmények rangsorában a főiskola 2020-ban a 141. helyet foglalta el. Különösen értékes eredmény, hogy a Kárpátalján működő 8 felsőoktatási intézmény közül mindössze négy került fel a legjobb 200-as listára, s köztük a Rákóczi-főiskola a második helyet szerezte meg.

Fotó: Fülöp László

– A tanév elején az alapképzés szintjén 814, a mesterképzésben pedig 127 hallgató kezdte el a tanulást, a 19 képzési programban tehát összesen 941 hallgatónk volt. A főiskola Szakgimnáziumában 5 szakon folyik képzés, összesen 318 hallgató számára.

Az Ukrajnában akkreditált képzések mellett a főiskola képzési helyként működik 6 magyarországi felsőoktatási intézmény összesen 13 képzése számára, melyeken a 2020/2021-es tanévben 293 fő tanult.

A felsőoktatási képzések mellett Rákóczi-főiskola a szakképzés és a szakgimnáziumi képzés, továbbá a közoktatás felé is tágította képzési profilját. A magyarországi partnerekkel közösen indított Egán Ede Szakképzési Centrum szakképzésein 14 szakon összesen 216-an tanulnak a 2020/2021-es tanévben.

– A sikert mi sem jelzi jobban, mint az, hogy ma átvehetik a tanulmányi eredményeiket igazoló oklevelet. A mai nap bizonyíték arra, hogy jól választottak, jól döntöttek, és a döntés sikerhez vezetett. A sikerhez pedig szükség van elszántságra, tudásra, szerencsére és persze sok-sok munkára

zárta beszédét a rektor.

Hankó Balázs Zoltán, Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta:

– Amikor a magyar felsőoktatás mentalitásáról beszélünk, akkor azt hisszük és azért teszünk, hogy a felsőoktatási intézményekben végzettek egy szilárd értékrenddel, nemzetük iránti elkötelezettséggel és olyan tudással rendelkezzenek, amelyek a mindennapokban előreviszik a nemzet ügyét, a gazdaságokat és előreviszik stratégiánkat.

Fotó: Fülöp László

Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a végzősökhöz szólva elmondta:

– A hallgatói napokat immár maguk mögött hagyták, s önök előtt állnak a munkás hétköznapok. Az évek során a pedagógusok átadták tudásukat, tapasztalatukat és felvértezték önöket azokkal az erényekkel, amelyekre a későbbiekben szükségük lehet. Ilyen: a kitartó munka, a becsületesség és a tanulás

fogalmazta meg gondolatait.

Fotó: Fülöp László

– Kedves végzősök! Dolgozzanak úgy, hogy megérezze az ország, Kárpátalja és a közösség is munkájukat. Kívánom, hogy továbbra is tudjanak folyamatosan tanulni és tanulni. Hisz mind az országnak, mind a megyének, mind a kicsiny közösségüknek szüksége van az önök tudására, munkájára és aktív energiájára.

A végzős hallgatók nevében Mincsics Attila biológia szakos végzős hallgató mondott beszédet. Ezután a végzős diákok fogadalomtétele, majd a diplomák általános ismertetése következett. 

2021. január 1-én új állami szabályozás lépett életbe a felsőoktatásban megszerezhető oklevelek kiadásáról.

Megszűntek az úgynevezett „állami oklevelek”, és ezzel együtt eltörölték a „vörös diplomákat” is. Ugyanakkor, a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező végzősök számára olyan okleveleket állítottak ki, amelyek tartalmazzák a hallgatók kimagasló érdemeiről szóló információkat.

Ezt követően a végzős hallgatók átvehették a végzettséget igazoló okiratukat, majd felcsendült a Diákhimnusz.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke visszaemlékezett az elmúlt év nehézségeire és pozitívumaira.

Fotó: Fülöp László

– Most már csak egy maradt számomra, a kézfogás után, hogy olyan üzenetet adjak át, ami talán segíti önöket a falainkon kívül, amire támaszkodhatnak, ha kissé fáradtnak érzik magukat a rutinná vált hétköznapokban.

Végzetül Zrínyi Ilona gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. „…Tiszteld az embereket, érintkezz szívesen az idegenekkel, tudd, hogy téged figyelnek és szeretnek idegen földön is, mert aki másokat tisztel, önmagát tiszteli.”

Ezután átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat Hidi Endre keramikus művésznek. Az elismerést a kárpátaljai magyar képzőművészetben elért kiemelkedő színvonalú alkotói tevékenységéért, illetve a kárpátaljai magyarság megmaradásáért és a magyar közösség érdekében folytatott közéleti tevékenyséért érdemelte ki.

Fotó: Fülöp László

Végezetül a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a jelenlévőkre. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.

Mondik Márta

Kárpátalja.ma