ponthatarok nyilvanossagra hozas

Egy hét múlva ponthatárok

Előreláthatólag 2014. július 24-én, 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetőek. Ahogy eddig is, a ponthatárokat többek közt a felvételizők számának, az intézmények kapacitásainak, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.

Idén is a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők elsőként – 2014. július 24-én, este 20 órától – a felsőoktatási felvételi ponthatárok. Ezzel egy időben publikálják a ponthatárokat az okostelefonokon használható applikációk segítségével, valamint a www.oktatas.hu oldalon is. A július 24-én, 15 órától kezdődő Pont Ott Partira kilátogató felvételizők pedig koncertek, dumaszínházas előadások és rengeteg színes program kíséretében nézhetik meg este az idei ponthatárokat a nagyszínpadi kivetítőn.
Besorolási döntés az E-felvételiben
Az ún. besorolási döntést, amely tartalmazza, hogy kit hová vettek fel a ponthatárok megállapítását követően, idén a www.felvi.hu E-felvételi rendszeréből kell letölteniük a felvételizőknek. A dokumentumról, amint az elérhetővé válik, az Oktatási Hivatal e-mailben tájékoztatja a jelentkezőket. Azokat, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola levélben is értesíti. Ezek az értesítések tartalmazzák többek közt a beiratkozással kapcsolatos információkat. Minden jelentkező egyetlen képzésre kerülhet csak felvételre, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 24-én este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt. Amennyiben egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, a jelentkezőt ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe. A felvételt nem nyert jelentkezők a pótfelvételi során jelentkezhetnek újra.
Így születnek a ponthatárok
A ponthatárok a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával kerülnek meghatározásra. Az Educatio Nonprofit Kft. az informatikai hátteret, a ponthatárok megállapításához használt informatikai algoritmust biztosítja.
Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár. A felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a hozzájuk jelentkezők számára a minimális ponthatárt. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását.

Felvi.hu