Egy megvalósult álom – Óvodaátadás Mezőváriban

A magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának részeként december 19-én felavatták a Mezővári Tündérkert Református Óvodát. Az építkezést Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely egykori polgármestere személyes közbenjárásának köszönhetően a város önkormányzata is támogatta.

A nemzeti színű szalag átvágása után az ünnepség, a hidegre való tekintettel, az épületben folytatódott, ahol a mezőváriak apraja és nagyja, illetve a vendégek is szemrevételezhették Kárpátalja egyik legkorszerűbb óvodáját. Az építkezésért Salamon Elemér polgármester mondott köszönetet a támogatóknak.

 

Kép forrása: refua.tirek.hu

Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa beszédében megerősítette, amit az éppen egy éve lefektetett alapkőnél is hangsúlyozott: Magyarország kormánya szülőföldjén szeretné tartani a kárpátaljai magyar közösséget. Bármilyen nehéz is a helyzet Kárpátalján, az anyaország mindig a kárpátaljai magyarság mellett áll – fogalmazott. A magát kálvinistaként aposztrofáló kormánybiztos arra is kitért, hogy a gyermekintézmény nem véletlenül a reformáció ötszázadik évében készült el, hiszen a református identitás a történelem más kiúttalannak látszó szakaszaiban is segített megőrizni a hitet és a reményt.

Megvalósult álomnak nevezte az óvoda megnyitását Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere. Mint mondta, a város mindig elkötelezett volt a határon túli magyarok támogatásában, ám ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű összefogás. Az adománygyűjtés során több mint ötvenmillió forint gyűlt össze, ezenfelül voltak természetbeni felajánlások is – összegezett. Ezt követően átnyújtotta a Tiszta Szívvel Egyesület ajándékcsomagját, mely egy százszemélyes óvodai étkészletet, mesekönyveket és karácsonyi ajándékokat tartalmazott.

Orosz Ildikó, az óvodafejlesztési program lebonyolításában részt vevő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a mezővári óvodában magyar szellemiségben fogják tanítani-nevelni a következő nemzedékeket, majd egy jelképes mesefát, egy laptopot (klasszikus magyar mesékkel telepítve), projektort, multifunkciós fénymásolót, vetítővásznat és hangszórót adott át a gyerekeknek.

A Kárpátaljai Református Egyház püspöke, a település lelkésze az 1 Thesz 5, 12–22 verseit felolvasva arról beszélt, hogy a hálát többféleképpen ki lehet fejezni. Van, aki szóval, ajándékkal köszöni meg a feléje irányuló jócselekedetet, de van olyan is, akinek nincsenek meg erre a megfelelő eszközei, és csupán csendben szívébe zárja, és szereti az adományozót. Ő és a mezőváriak ez utóbbi csoportba tartoznak, mondta elérzékenyülve Zán Fábián Sándor.

Az ünnepséget a helyi óvodások, illetve a mezővári Kovács család fellépése tette igazán ünnepivé.

Fábián Kata
Kárpátalja.ma