Együttműködési megállapodás a Rákóczi-főiskola és Budapest Főváros Levéltára között

Június 10-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és Budapest Főváros Levéltárának (BFL) vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a főiskola Rákóczi termében.

A két intézmény szakmai tevékenységük összehangolása érdekében kíván hosszú távon együttműködni. Az együttműködés keretében többek között az egymás rendezvényein való megjelenést, egymás konferenciáin előadások tartását, kiadványok cseréjét, a közös kutatási területeken megvalósuló együttműködést támogatják. A megállapodás emellett lehetőséget biztosít a főiskola hallgatói számára Budapest Főváros Levéltárának megtekintésére, az ott folyó szakmai munka megismerésére, illetve a kötelező szakmai gyakorlatnak a levéltárban történő teljesítésére.
A rendszeres kapcsolattartás és koordináció biztosítása érdekében a felek Fazekasné dr. Toma Katalint, a BFL Tájékoztatási és Közművelődési Osztályának osztályvezető-helyettesét, intézményi titkárát, valamint dr. Csatáry Györgyöt, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének, továbbá Lehoczky Tivadar Intézetének vezetőjét jelölték meg felelős személynek.
Az együttműködési megállapodást dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának igazgatója és dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke hitelesítette kézjegyével.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma