Elballagtak a Kossuth Lajos Középiskola végzős diákjai

Huszonhét diák számára szólalt meg az utolsó csengő a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában május 31-én.

Az ünnepség kezdetén Zseltvay-Vezsdel Emese, az iskola igazgatója köszöntötte a ballagókat, a szülőket és a vendégeket. Biztató szavaival arra ösztönözte a végzősöket, hogy küzdelmeiket sose adják fel, mindig legyenek kitartók. Útravalóul Kölcsey Ferenc sorait idézte:
„Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okosságod szerint; munkálj fáradhatatlanul; s ha mindent, amit erőd s körülményed enged, megtettél: nem vádolhatod magadat, bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is.”

Kulcsár Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntőjében kiemelte, hogy az iskola bekerült a bázisiskola-programba, melynek köszönhetően az oktatási intézmény teljes felújítása várható. Elmondása szerint Tarlós István, Budapest főpolgármestere pedig a sportpálya műfüvesítését vállalta.

Ezt követően Bubnyák Mária, a beregszászi Pedagógus Szakszervezet elnöke köszöntötte a végzősöket.

A szülők nevében Domokos Mónika köszönte meg a pedagógusok áldozatos munkáját.

Az igazgatónő és Nagy Irén, az iskola igazgatóhelyettese a tanévben elért tanulmányi eredményekről, tantárgyi vetélkedőkön szerzett sikerekről számolt be, majd átadták az okleveleket a tanulmányi versenyek győzteseinek.

Ezt követően Tóth Levente, a végzősök osztályfőnöke búcsúzott a ballagóktól. Beszédében Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versét helyezte a végzősök szívére útravalóként.

A ballagók nevében Cséke Adrienn és Varga Marianna mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartó munkájukkal, támogatásukkal segítették őket az iskolai évek alatt. Ezt követően az érettségizők énekkel búcsúztak alma materüktől.

Az iskola legifjabb tanulói virággal köszöntötték a végzősöket, a tizedik osztály tanulói pedig az útravaló tarisznyát adták át.

Az ünnepség végén a ballagók énekelve átvonultak a beregszászi református, majd a római katolikus templomba, ahol tanáraikkal, szüleikkel és hozzátartozóikkal hálát adva együtt imádkozhattak és kérhették Isten áldását.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma