Ember: küzdj és bízva bízzál! – tanévnyitó a Rákóczi-főiskolán

Új kihívásokkal és újabb reményekkel kezdődött meg a tanév a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az évnyitót szeptember 18-án tartották a hagyományoknak megfelelően a beregszászi református templomban.

Az ünnepség Kárpátalja történelmi zászlóinak felvonultatásával kezdődött, melyeket a Salánki Íjászkör kuruc kori viseleteibe öltözött főiskolai hallgatók vittek be a templomba.

Cserniga Gyula, a beregszászi református egyház lelkésze a Jeremiás könyvéből olvasott igeszakasszal köszöntötte a vendégeket: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”

Nemzeti imádságunk, a Himnusz és a főiskola himnusza, a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruc kori ének után a meghívott vendégek köszöntése következett.

Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora beszédében elmondta, hogy a 2019/2020-as tanévben 746 diák kezdte meg tanulmányait Bsc-szintű képzésen, 333 fiatal részesül ifjú szakember képzésben és 327 tanuló iratkozott be az Ukrajnában nem akkreditált képzésekre. A Mátészalkai Képzési Centrummal közösen indított négy féléves szakképesítést nyújtó kurzuson 103 diák kezdi meg tanulmányait. A főiskola felnőttképzési központja által szervezett tanfolyamokon Kárpátalja különböző településein 3675 diák részesül képzésben. „Mindezekkel egyetemben az intézménynek ebben a tanévben is szembe kell néznie számos kihívással, melyek a 2017-ben elfogadott nyelvtörvény miatt nehezednek az oktatásra, az intézményekre, hiszen ez a törvény mélységes sebeket ejtett az ukrán demokratikus államiságba vetett hiten” – mondta el Orosz Ildikó. Hozzátette: „A törvény ugyanis az ukrán állam alapját jelentő alkotmányt megsértve, több évszázada működő kisebbségi jogokat vont el az itt élő magyaroktól. Viszont új kormányunk van, ami új lehetőségeket is jelent.”

A továbbiakban a rektor asszony kitért a Kárpátalján jelen lévő pedagógushiányra, de mint mondta, a főiskola ebben is igyekszik segíteni. Viszont a tanárellátáshoz együttműködésre van szükség nemcsak a főiskola, hanem a középiskolák részéről is. Beszéde végén Orosz Ildikó megköszönte az anyaország támogatását, mely nélkül nem sikerülne megvalósítani a minőségi és színvonalas oktatást. Ünnepi beszédét Madách szavaival zárta: „…ember: küzdj, és bízva bízzál!”

A főiskola elsős hallgatóinak fogadalomtételével és a diákhimnusz eléneklésével folytatódott az ünnepség. Az eskü szövegét Radvánszky Zsófia (I. évfolyamos magyar szakos hallgató) olvasta fel.

A II. RF KMF tanévnyitó ünnepségén átnyújtották a főiskola tudományos tanácsa által létrehozott Rákóczi-díjat, amely az önálló kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatás létrejöttének, a főiskola megmaradása és fejlesztése érdekében döntő szerepet vállaló személyek tevékenységének elismerése. A kitüntetésben azok a személyek részesülhetnek, akik erkölcsi kiállásuk, anyagi támogatásuk révén jelentősen hozzájárultak több ezer kárpátaljai magyar fiatal képzéséhez, ezzel is segítve boldogulásukat szülőföldjükön. A díjat minden évben két személy – egy anyaországi vagy külföldi és egy kárpátaljai – kaphatja. A főiskolai tanács határozatának értelmében 2019-ben a magyarországi díjazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára lett. Az ukrajnai díjazott Dmitro Tkács, Ukrajna egykori magyarországi nagykövete lett. A laudációkat Fodor Gyula prorektor olvasta fel.

„Az elmúlt évtizedekben a kárpátaljai magyarság bizonyított, és végigjárta a magyar felsőoktatás megteremtéséhez vezető rögös utat” – mondta el köszöntőjében Potápi Árpád János. Az államtitkár hozzátette: a helyi magyarság nem megfutamodással, hanem haladással válaszolt a számtalan akadályra. Köszönhető ez részben a közösségnek, hiszen ha közösségben gondolkodunk az egyén helyett, akkor a megmaradás mellett döntöttünk. Potápi Árpád János megköszönve a díjat ezt mondta: „A díj nem egy ember, hanem a magyar kormány sikere is.”

Dmitro Tkács diplomataként a kárpátaljai magyar főiskola megszüntetése ellen harcolt, nagyköveti felelősségével segített egykor a diplomák honosításakor. Mindezt azért tette, mert tudta, hogy a kárpátaljai magyarok is ugyanolyan állampolgárai az országnak és ugyanolyan jogaik vannak, mint bárki másnak. Beszéde végén köszönetét fejezte ki a kitüntetés miatt, és sikeres tanévet kívánt a hallgatóknak.

2019-ben első alkalommal adományozott a főiskola Tomcsányi Hűségdíjat. Az elismeréssel az intézmény azon főállású oktatóját, kutatóját díjazzák, akik legalább két évtizede dolgoznak a főiskolán. A díjat 2019-ben Pallay Ferenc informatikus, a II. RF KMF Puskás Tivadar Informatika Központjának igazgatója vehette át. Laudációját Rácz Béla prorektor olvasta fel.

Ugyancsak első alkalommal adományoztak Rákóczi-főiskoláért emlékérmet. A díjat a főiskola azon kutatójának, oktatójának vagy munkatársának ítélhetik oda, aki legalább tíz éves munkaviszonnyal rendelkezik az intézményben.
Odaadó, önzetlen munkája, segítőkészsége és szakmai helytállása elismeréseként a kitüntetést 2019-ben Csizmár Iván, a II. RF KMF főgondnoka vehette át.

A díjátadó után Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében a Kárpátalja fölött végighúzódó és szertefoszló államhatalmak változásáról szólt. Közel egy évszázad alatt a politikai erők jöttek és mentek, a kárpátaljai magyarság viszont kiállta az idők megpróbáltatásait, és még mindig itt van. Majd a diákokhoz szólva arra bíztatta a jelenlévőket, hogy tanulmányuk néhány éve alatt sajátítsák el a lehető legtöbb tudást, és a jövőben fordítsák mindazt a kárpátaljai magyarság megmaradására.

A rendezvény végén a kárpátaljai történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték az elsős és felsős hallgatókra, az intézmény tanáraira, munkatársaira és minden jelenlévőre. Az ünnepség zárásaként a résztvevők ajkán felcsendült a Szózat.

Gál Adél
Kárpátalja.ma