Erdélyben huszadik alkalommal szervezték meg a Bolyai Nyári Akadémiát

Csíkszeredában hétfőn megnyitották az Erdély hat városában zajló Bolyai Nyári Akadémiát, amelyen a Kárpát-medence mintegy hatszáz magyarul oktató pedagógusa vesz részt.
Amint Lászlófy Pál, a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke az MTI-nek elmondta, az idei, huszadik Bolyai Nyári Akadémiára közel hatszáz pedagógus érkezett. Többségük Erdélyből, de vannak kárpátaljai, felvidéki, vajdasági és horvátországi tanárok is, akik számára 82 vendégtanár tart egy héten át előadásokat.
A legtöbb szekcióban ezen a héten zajlanak az előadások, de bizonyos szekciók már az elmúlt hetekben megtartották, más szekciók pedig az elkövetkező hetekben tartják meg képzéseiket. Az idei akadémia tematikája: az érzelmi intelligencia és a szociális kompetenciák fejlesztése.
„Ez a Kárpát-medence legnagyobb magyar nyelvű pedagógus-továbbképzője” – jelentette ki Lászlófy Pál, aki szerint az évről-évre megrendezett akadémia legfontosabb célja a magyar nyelvű oktatás minőségének a biztosítása. A kurzusok a részt vevő oktatók szakmai felkészültségét is, valamint pedagógiai, módszertani felkészülését is segíteni kívánják.
Lászlófy Pál elmondta, nem tud arról, hogy Romániában hasonló rendezvényt szerveznének a román nyelven oktató pedagógusok számára. A korábbi években előfordult, hogy néhány szekció – közöttük a román nyelv és irodalomtanárok számára szervezett kurzusok – költségeit a román tanügyi tárca állta, a rendezvény román költségvetési támogatása azonban három éve megszűnt. Az idei akadémia 27,5 millió forintos költségvetéséből 17,6 millió forintot a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosít, a költségek többi részét saját forrásokból teremtette elő az RMPSZ. Az oktatók szimbolikusnak számító részvételi díjjal járulnak hozzá a képzés költségeihez.
Az MTI kérdésére Lászlófy Pál elmondta, nem lehet csupán a romániai magyar pedagógusokat okolni azért, hogy a székelyföldi magyar többségű megyékben az országos átlagnál is gyengébb eredmények születtek az idei érettségi vizsgán. Szerinte a rendszer megannyi hibája megmutatkozott az eredményekben. „A motiváció hiányában a diák nemigen tanul. És amikor látja, hogy egy általa be nem fogadható tananyag van előtte, teljesen elkedvetlenedik” – ecsetelte az okok egyikét az RMPSZ tiszteletbeli elnöke.
Forrás: MTI