Hangversennyel zárult a IV. ZeneVarázslat képzés és hangverseny

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2022 nyarán negyedik alkalommal valósította meg a „ZENEVARÁZSLAT” című képzést és hangversenyt, melynek célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A program támogatója a Miniszterelnökség és a Nemzeti Tehetség Program, szakmai referense pedig Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész.

Kárpátalján a ZeneVarázslat immár 43 gyermek komolyzenei képzéséhez járult hozzá. A ZeneVarázslatnak még nagyobb jelentősége van a koronavírus-járvány, majd az országban kialakult háborús helyzet miatt, hiszen a zenével a gyerekek kifejezhetik az érzéseiket.

A képzésre 2022. június 7. – július 8. között olyan 8–16 év közötti korosztály jelentkezhetett tanárával, aki legalább egy éve zongoraoktatásban vesz részt. Ez idő alatt 31 zongoratehetség, 12 zenetanár diákjaként jelentkezett.

Az előválogató hangversenyen 7 oktató diákjaként 18 fiatal mutatkozott be. Azok a jelentkezők, akik személyesen nem tudtak részt venni július 8-án az előválogató hangversenyen, július 6-ig küldték be a felvételire szánt videókat, amelyet Várnagy Andrea értékelt.

A IV. ZeneVarázslat képzésre 8 fiatal első alkalommal jelentkezett, mások már rutinosan ültek a II. RFKMF Esztergom termében található Kawai zongoránál. Közülük van, aki 1 és van, aki 7 éve zongorázik. Tizenheten a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákja.

A július–augusztus folyamán megvalósuló 60 órás online képzés – amelyen a jelentkezettek oktatóikkal együtt vehettek részt – záróhangversenyére 2022. augusztus 25-én került sor a II. RFKMF Esztergom termében, ahol 18 zongoratehetség mutatta be a képzés során szerzett tudását.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Molnár-Friedrich Szilvia, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzula, Borbély Lénárd, Beregszász testvérvárosának, Csepelnek polgármestere, Lóga Nagyija, a Beregszászi kistérség alpolgármestere és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács elnöke.

A tanórák alatt a művésznő nagy hangsúlyt fektetett a zenei értés fejlesztésére, a zongoramű érzelmi töltetének átérzésére és megértésére, a művek történetének a megismertetésére és a színpadi drukk legyőzésére.

A képzésben részt vett oktatók oklevélben és tiszteletdíjban részesültek, amellyel Alapítvány megköszönni kívánta a program alatt nyújtott munkát.

A 18 ifjú művész az oklevél mellett ajándékcsomagot vehetett át, és természetesen minden diák nyakában idén is ott díszelgett a GENIUS Tehetség Tallér, melyet büszkén viseltek.

A záró hangversenyt tortával ünnepelte az alapítvány, melyen ezúttal a 4-es gyertya égett, hiszen a 4. sikeres képzést tudhatja maga mögött a kárpátaljai ZeneVarázslat.

Ezúton is köszönjük a magyar állam anyagi támogatását, valamint Várnagy Andrea szakmai munkáját!

Váradi Natália,

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

igazgatója