Harmadik Határtalanul nyári tábor az Ungvári Dayka Gábor Líceumban

Idén megközelítőleg százhúsz gyerek vett részt a már hagyományossá vált Határtalanul nyári táborban az Ungvári Dayka Gábor Líceumban.

A programok külön zajlottak az első négy osztályosok és az ötödikesek-nyolcadikosok körében 2024. augusztus 19-23 között.

Az alsós diákoknak leginkább az iskola környékén voltak programjaik. Ők részt vehettek kézműves foglalkozásokon, népi és ügyességi játékokon, színházi előadáson.

Az idei tábor az ötödik-nyolcadik osztályokban leginkább a honismeret köré épült. Hétfőn a diákok ellátogattak Munkácsra és Kendereskére, ahol a Feszty-körkép vázlatait készítették. A kirándulás alatt megismerkedtek a város történelmi központjával, Munkácsy Mihály életével, és meglátogatták az egykori bank épületét is, amelyben jelenleg a Magyar Ház működik.

Kedden délelőtt az ungvári vár természettudományi és történelmi részlegén nézték meg az állandó kiállítást a táborozók, majd az iskola területén kinkcsereső játékon vettek részt, amelyben a magyar történelemmel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk.

Szerdán délelőtt előadást hallgattak a repülés fizikájáról, majd papírsárkányokat készítettek. Délután színházi előadás keretében a tanulók megismerkedtek a helyi legendavilággal, majd medencés pihenésre indultak.

Szerdán a Rákóczi-főiskola ásvány- és kőzettárát látogatta meg a hatodik-nyolcadik osztály, majd a Beregszász közelében található egykori perlitbánya környékén maguk is gyűjthettek különböző kőzeteket. Az első négy osztály a ráti rehabilitációs központba indult, ahol lehetőség volt különböző foglalkozásokon részt venni. Az ötödik osztályosok pedig a nagyberegi botanikus kertben kirándultak.

A tábort pénteken az Ungváron található sahtai erdőnek nevezett fás övezetben sport- és ügyességi feladatokkal zárták.

A tábor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség pályázatának keretében valósult meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából.

Gyöngyössy Tibor

Kárpátalja.ma