Három hónapra bezárják az UNE főépületét

Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) főépületének új és régi szárnyairól van szó, a közelében található fogorvos-tudományi szak viszont rendesen működik majd.
A rendelkezés célja a spórolás. Roman Oficinszkij, az UNE rektorhelyettese a Mukachevo.net-nek elmondta, az intézkedés nem akadályozza a tanulmányi folyamatot.
„A diákok néhány nap múlva befejezik az első szemesztert, kivéve az orvos- és fogorvos-tudományi szak hallgatói. Decemberben a vizsgák az UNE Ungvár központjában található épületeiben zajlanak majd. Ezután következik a szünet, a hallgatók egy része pedig szakmai gyakorlaton vesz részt, melyet egyébként nyáron kellene elvégezniük.
Azokról a szakokról beszélünk, ahol ez megoldható, tehát a nyári szakmai gyakorlatot áttehetik a téli időszakra. Nem tartozik ezek közé a biológia vagy a régészeti szak. A második szemeszter február közepén kezdődik. A Minisztérium engedélyezte a lépést, hogy takarékoskodni tudjunk, hiszen az egyetem főépületének fűtése télen rengeteg pénzbe kerül, az intézménynek viszont a mai napig adóssága van. A tanulmányi folyamatot nem befolyásolja a rendelkezés, egyszerűen néhány változtatás történik” – mondta Roman Oficinszkij. Hozzátette, a gondnokság télen is minimálisan működtetni fogja a fűtést.
A mukachevo.net nyomán