hrivnya boritek

Hová tűnt a bérpótlék?

A Beregszászi 7. Sz. Magyar Tannyelű Általános Iskola kollektívája azzal kereste meg levélben lapunkat, hogy segítsünk kideríteni, hogy hová tűnt a beregszászi tanárok inflációkövető bérpótléka. Ugyanis a beregszászi iskolák tanárai számára a januári hónapban nem számolták fel az inflációkövető bérpótlékot, ellentétben a beregszászi járás iskoláinak pedagógusaival, akik értesüléseik szerint megkapták e juttatásukat.
2015. januárjától került át a beregszászi iskolákban dolgozók béreinek kifizetése a városi költségvetésből az állami költségvetés keretei közé. Így talán joggal vetődik fel a kérdés, hogy hogyan, mi ok folytán lehetséges az, hogy a beregszászi iskolák dolgozói nem ugyanazt az összeget kapták meg a munkájuk után, mint a megye többi településén dolgozó kollégáik?
Értesülésünk szerint a kollektíva először az iskola igazgatóságához fordult, de elmondásuk alapján ott nem kaptak kielégítő választ. Ezután személyesen is felkeresték a Beregszászi Városi Oktatási Főosztály vezetőjét, valamint annak könyvelőségét, hogy pontosabb választ kapjanak kérdéseikre. Ám itt sem kaptak elfogadható választ kérdésükre. Amint fogalmaztak: „ Itt először meglehetősen szűkszavú választ adtak (»Nincs rá pénz«), mivel ezzel nem elégedtek meg a küldöttség tagjai, később egymásnak ellentmondó és meglehetősen zavaros magyarázkodásba kezdtek, mindannyiszor megerősítve azt a tényt, hogy ezt a bérpótlékot továbbra sem áll szándékukban felszámolni a tanárok részére a tanév második félévének folyamán” így segítségért fordultak az ügy tisztázása érdekében a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséghez, valamint a sajtó képviselőihez.
Lapunk szintén felkereste a Beregszászi Városi Oktatási Főosztály vezetőjét, Pilipenko Mariannát, aki kérdésünkre a következő választ adta:
„Ebben a félévben nem kaptuk meg a megfelelő összeget a beregszászi tanárok fizetését és bérpótlékát illetően. Ezzel ellentétben fizetjük a fizetéseket, viszont az inflációkövető bérpótlékokat jelenleg nem tudjuk kifizetni. Február 5-én levélben fordultunk a Kijevi Oktatási Minisztériumhoz, valamint a megyei oktatási hivatalhoz, hogy ilyen probléma lépett fel nálunk. Egyelőre a levelünkre még nem kaptunk választ. Amint válasz érkezik Kijevből és megkapjuk a pénzt, azonnal fel fogjuk számolni a hiányzó bérpótlékot. Egyelőre ugyanúgy nem kaptuk meg a megfelelő összeget sem február, sem március hónapra, áprilistól viszont már megvan a megfelelő összeg, amelyben a bérpótlékok is fel vannak számolva. Igyekeztünk jogszerűen eljárni ennek kapcsán, az igazgatókat tájékoztattuk a problémáról, a tanárok figyelmét is előre felhívtuk a a bérpótlék hiányára. Elsősorban nem tőlünk függ ennek a kérdésnek a megoldása, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a tanárok megkaphassák ezeket a hiányzó inflációkövető bérpótlékokat.”
Január 23-án a Kijevi Oktatásügyi Minisztérium weboldalán megjelent egy közlemény, melyben felhívják a figyelmet, hogy technikai hibák léptek fel a költségvetés kiutalása során. Ezért bizonyos helyeken nem kerülnek felszámolásra a bérpótlékok, vagy akár a fizetések, de ezt minél előbb igyekeznek korrigálni, és mindenkinek mindent kifizetni.
Lapunk felkereste Farkas-Kordonec Gabriella jogi tanácsadót, aki az esettel kapcsolatban elmondta, amennyiben a tanárok nem fogják megkapni a bérpótlékaikat, jogukban áll pert indítani az ügyben, és az ukrán törvények alapján a pernek az ő javukra kell eldőlnie.
Orosz Ildikó, Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke lapunknak az ügy kapcsán elmondta, a Járási és Megyei Oktatási hivatalhoz fognak levélben fordulni az ügy tisztázása végett.

/grace/