I. Keresztény Tudományos Diákköri Konferencia

Első alkalommal rendezett keresztény tudományos konferenciát a Görögkör, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola görögkatolikus lelkészsége. Az eseménynek a Rákóczi-főiskola adott otthont február 27-én.

A szervezők célja a keresztény szellemiségű tudományosság szorgalmazása, a különböző szakterületek keresztény vonatkozásának megtalálása, a történelmi egyházak örökségének és értékrendjének tudományos kutatásokban való megjelenítése, keresztény értékrendet valló diákok találkozási lehetőségének megteremtése volt a konferenciával – hangsúlyozta megnyitójában Marosi István görögkatolikus lelkész, a Görögkör vezetője.
A résztvevőket Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, valamint Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese köszöntötte.
tdk1Tizenhárom, a néprajz, történelem, orvostudomány és morális teológia területen kutató előadó jelentkezett a konferenciára, előadásukat a tudományosság mellett a keresztény szemléletmód határozta meg. A pályamunkákat egy előzetes bírálócsoport, az előadásokat egy hattagú zsűri (Dr. Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Dr. Jaczkó Sándor, Gönczi Sándor, Kolozsvári István, Demkó Ferenc, Szakál Imre) értékelte, majd az összesített pontszámokból született meg a végeredmény.
Bujdosó János a Vörös Zászló körzeti lap tükrében vizsgálta a vallás és az egyház szerepét. Előadásával a harmadik helyet szerezte meg. A második helyen Fodor Krisztina végzett, előadásában a beregi egyházmegye oktatásügyi helyzetével foglalkozott. A legmagasabb pontszámot Jakab Annamária érte el, aki egy búcsúi asszony élettörténetében vizsgálta a vallás jelentőségét.
Bidzilija Vivien a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület esperesének különdíjában részesült  Az ima gyógyító ereje című előadásáért.
A konferencia a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma