Irodalom határok nélkül – Megnyílt a 10. olvasótábor

Tizedik alkalommal szervezték meg a Keresztyén Balázs Olvasótábort Beregszászban, melynek idei témája az Irodalom határok nélkül.

A megnyitót augusztus 16-án tartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, mely intézmény egyúttal a tábor helyszínét is biztosítja.

A szervezők célja, hogy a hét folyamán közelebb hozzák az irodalmat, az olvasást a résztvevőkhöz, hogy a tábor végén a gyerekek azt érezzék, hogy olvasni jó, olvasni öröm – hangsúlyozta Kudlotyák Krisztina, a tábor szervezője. Egyúttal ismertette a következő napok programját, a házirendet, és tájékoztatta a résztvevőket a legfontosabb tudnivalókról.

A tábor ideje alatt az iskolások délelőttönként interaktív foglalkozásokon vesznek részt, a délutánt pedig vetélkedők tarkítják. Szerdán élménydús kirándulás várja a résztvevőket. Az itt töltött idő alatt különféle műfajok és tudományterületek bevonásával próbálják megszerettetni az olvasást, és az előadók segítenek abban, hogy hogyan lehet különféleképpen értelmezni az olvasottakat.

A tábor szervezője a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány.

Gál Adél

Kárpátalja.ma