Iskolakezdés a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskolában

Tanévnyitó ünnepséget tartottak szeptember 2-án a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskolában.

A magyar tannyelvű intézetben idén 27 első osztályos gyermek kezdi meg tanulmányait. Velük együtt 203 főre emelkedik az iskola tanulóinak száma, akiknek nevelését 22 pedagógus biztosítja.

A tanévnyitón az intézmény igazgatója, Tóth Edit köszöntötte a diákokat és hozzátartozóikat. Elmondta, hogy a nyár folyamán az Erzsébet-programnak és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek köszönhetően több táborozási lehetőséget is kaptak az intézmény diákjai, akik a többi között Balatonfüreden, Zánkán és Debrecenben pihenhettek egy-egy héten át. Míg a gyermekek vakációztak, az iskola épülete is megújult: a tantermeket, a tornatermet és a közösségi tereket is átfestették.

A továbbiakban Fejes Sándor, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora szólt a jelenlévőkhöz, aki a 119. zsoltár egy sorát idézve – „Lábam előtt mécses a te igéd” – kívánt sok erőt a tanévhez.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezetének elnöke, Molnár D. István megköszönte a szülőknek, hogy magyar tannyelvű oktatási intézményt választottak gyermekeiknek, s ezáltal tudatosan a magyar nyelv és kultúra megtartása, illetve a kárpátaljai magyarság megmaradása mellett döntöttek.

Weinrauch Katalin írónő elsősorban az iskola új diákjai felé fordult, akiket a rájuk váró új, izgalmas időszak nagyszerűségéről biztosított.

Ezt követően az elsősök versekből és énekekből álló bemutatkozása következett. Az alsó és a felső tagozat egy-egy tanulója pedig verssel köszöntötte őket.

Majd Fring Erzsébet igazgatóhelyettes hívta fel a szülők figyelmét az idei tanév változásaira.

A tanévnyitó zárásaként a 9. osztály végzős diákjai kézen fogva vezették be osztálytermükbe az iskola legkisebbjeit.

A tantermekben az osztályfőnökök még rövid ismertetőt tartottak a gyerekeknek és szüleiknek, s ezzel véget is ért az új tanév első hivatalos napja.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma