„Kárpátalja Természeti Értékei” csapatverseny Nagydobronyban

Immár második alkalommal rendezte meg a nagydobronyi PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Környezet- és Természetismereti csapatversenyét február 28-án. A vetélkedőn, amelynek idén a Nagydobronyi Középiskola adott otthont, az egyesület kötelékében működtetett szakkörprogram tanulói mérhették össze tudásukat. A versenyen összesen 9 csapat vett részt, akik a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolából, a Tiszaágteleki Általános Iskolából és a Nagydobronyi Középiskolából érkeztek.

Elsőként Katona-Mironova Berta, a Nagydobronyi Középiskola igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Attila, az iskola biológia tanára, az egyesület tagja szólt a résztvevőkhöz, kihangsúlyozva, hogy milyen fontos a minket körülvevő természet ismerete és megóvása, majd ismertette a megmérettetés szabályait. Az interaktív feladatsorok sokszínűségét mutatja, hogy megtalálható volt közöttük a különböző állatok hang és kép utáni felismerése, a vidékünkön őshonos növények és védett területek leírása, továbbá a leghíresebb ásványvízlelőhelyeink jellemzése is.

A verseny első helyezettje a Tiszaágtelekről érkező Oroszlánok csapata lett, a dobogó második fokára a nagydobronyi Biológiai Természetvédelmi Köztársaság csapata állhatott, a harmadik helyezést pedig a szintén tiszaágteleki Gepárdok csípték meg. A díjazott csapatokat értékes ajándékcsomagokkal jutalmazták, azonban minden résztvevő ajándékkal és emléklappal térhetett haza.

A program a Miniszterelnökség, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Nagy Nikoletta
Kárpátalja.ma