Kezdetét vette az V. Kárpátaljai Nyári Egyetem

A tavalyi járványügyi helyzet miatt egy év kihagyás után elstartolt az V. Kárpátaljai Nyári Egyetem Péterfalván augusztus 25-én.

A nyári egyetem célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kárpátaljai fiatalokat a Kárpát-medence teljes területéről.

Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára köszöntőbeszédében arra buzdította a táborozókat, hogy vegyenek aktívan részt az ifjúsági közösségi életben, tapasztalatcserében és a nyári egyetemhez hasonló események szervezésében, mert ezek közösségépítő erővel bírnak. Kiemelte, hogy a nyári egyetem jó példája a megújulásnak, ami frissíti és erősíti a közösségi életet, és ezt a hozzáállást kell továbbvinni.

„A nyári egyetem a legjobb és leghasznosabb nyári program az egyetemista és főiskolás hallgatók számára” – jelentette ki Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja, hozzátéve: az előadások, kerekasztal-beszélgetések és foglalkozások mellett az ismerkedésre, baráti kapcsolatok kialakítására is lehetőségük nyílik a fiataloknak.

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja Szilágyi Mátyás főkonzul nevében köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy a magyar kormány fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket, ami lélekben egyesíti a magyar nemzetet.

Seres János, a Péterfalvai Református Líceum lelkészigazgatója beszédében a 4 Mózes 6:22 alapján Isten áldásairól beszélt. Elmondta, hogy nemzeti imádságunkban, a Himnuszban is Isten áldását kéri a nemzet magára. Aláhúzta, hogy a magyar nép és minden ember sorsa Isten áldásától függ. „Csak annak a nemzetnek és családnak van jövője, amelyik imádkozik, igét olvas, kegyelmet talált az Úr előtt” – tette hozzá. Köszöntője végén megáldotta a jelenlévőket.

Menyhárt Barbara, a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferencia Külhoni Programjának vezetője elmondta, hogy fontos azon gondolkodnunk, hogy a fiatalok közösségi életterét hogyan töltjük meg egy ilyen pandémiás helyzet után. Kijelentette: sokat ad az identitáshoz, a személyi fejlődéshez a kárpátaljai fiatalok erős és kitartó közössége.

Lőrinc Ingrid, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetség elnöke köszöntőjében megosztotta a jelenlévőkkel, hogy az idei táborszervezéskor azzal is számoltak, hogy a járványügyi helyzet miatt online verzióra kell váltani, „Célba értünk, mert tudjuk, hogy szükség van olyan programokra, előadásokra és rendezvényekre, amik által szakmailag is tudtok fejlődni” – mondta.

Bence Norbert, a Momentum Doctorandus alelnöke felidézte azt, ahogy tavalyelőtt 11 év kihagyás után meg tudták szervezni a nyári egyetemet, a folytatásba viszont a pandémia közbeszólt, és az idei programokra is rányomta a bélyegét. „Bár csökkentett létszámban, de újra együtt lehetünk” – jelentette ki.

Az I. Kárpátaljai Nyári Egyetemet 2003-ban hozták létre, majd a támogatások híján csupán 2007-ben és 2008-ban sikerült ismét megszervezni. A folytatásra 2019-ig kellett várni.

Az V. Kárpátaljai Nyári Egyetemet Tiszapéterfalván augusztus 25–28. között a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, a Momentum Doctorandus szervezte a Kárpátaljai Szövetség partnerségével. A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Rákóczi Szövetség és a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület támogatásával, továbbá az Újnemzedékkel együttműködve valósult meg.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma