Könyvadománnyal érkezett Kárpátaljára a HÖOK

Kárpátaljai iskolák gazdagodtak könyvekkel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) külhoni programjának köszönhetően, amelyeket személyesen juttattak el Kárpátaljára január 17-én. A könyvadomány kapcsán Menyhárt Barbara, a HÖOK Külhoni Programjáért felelős elnöki megbízott és Kelemen Dominika, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának elnöke nyilatkozott a Kárpátalja.ma-nak.

– A könyvadományt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Külhoni Programja szervezte. Először 2019 decemberében volt egy hasonló könyvadományunk Vajdaságban, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának. Nagyjából ötszáz darab könyvet adtunk át ekkor. Tavaly szintén a birtokunkba jutott két jelentősebb magánadomány, illetve az ELTE Társadalomtudományi Karának a könyvtárával léptünk együttműködésbe, ahonnan nagyon értékes, főleg tudományos jellegű kiadványokat kaptunk. Az összesen 1200 darab könyv három helyszínen került szétosztásra: voltunk Erdélyben, Vajdaságban, és most Kárpátaljára hoztunk 315 könyvet – mondta Menyhárt Barbara.

Kérdésünkre elmondta, hogy mely intézményeknek milyen könyveket juttattak el.

– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán kívül a Kisgejőci Egry Ferenc Líceumnak és az Oroszi Gimnáziumnak viszünk jelentősebb könyvadományt. Nyilván a könyvek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy milyen fogadóhelyhez milyen könyvek illeszkednek a legjobban. Jelentős mozgásterünk volt ebben, hiszen 1200 darabos könyvbázisból tudtunk válogatni. Erdélybe, egy általános iskolába főleg gyermekkönyveket vittünk, ide, a főiskolára tudományos munkák, leginkább társadalomtudományi és szociálpolitikai területről származó friss kötetek kerültek. Igyekeztünk a kárpátaljai iskolák számára is olyan könyveket adományozni, amelyek szépirodalmi jellegűek. Vannak közöttük antikvár darabok is, de általában jó állapotú vagy újszerű használt könyvek kerültek mindenhová.

Menyhárt Barbara a program esetleges folytatásáról is nyilatkozott.

– Nagyon reméljük, hogy nem egyedi alkalomról van szó, és hogy a közeljövőben még tudunk hasonló adományokat hozni. Reméljük, ezzel segítünk a fiataloknak, hogy több kedvük legyen az olvasáshoz, szeressék, ápolják és továbbadják a magyar nyelvet.

Fotó: Szabó Kata/Kárpátalja.ma

Kelemen Dominika megosztotta velünk, hogyan került a könyvadomány Kárpátaljára.

 – Ezt a programot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája hirdette meg az online térben. Amint megláttam decemberben, kaptam a lehetőségen.

Mint mondta, ahogy elküldték a szükséges dokumentumokat, kis idő elteltével levélben érkezett is a pozitív elbírálás.

– Első gondolatunk az volt, hogy még december folyamán eljuttatjuk az adományt a kiválasztott helyekre, de több probléma– főleg a határátkelés – miatt került át januárra az átadó.

A könyvek országhatáron történő átjuttatásáról is beszámolt a Kölcsey-kollégium HÖK elnöke.

– A határ volt a legnagyobb félelmünk, tartottunk tőle, hogy nem fogják átengedni egyben a könyveket. Közjegyzőket és hivatalos személyeket kerestünk fel ez ügyben. Hála Istennek, ma az Asztély–Beregsurányi határátkelőn zökkenőmentesen át tudtuk hozni az összes könyvet.

Kelemen Dominika elmondta, hogy a Rákóczi-főiskola mellett miért éppen ez a két iskola jutott a könyvekhez.

– Kisgejőc és Sárosoroszi is egy nagyon kicsi falu, viszont annál nagyobb a kulturális életük. Aktívak az emberek a hagyományok fenntartásában, ezért esett rájuk a választás. Személyes tapasztalatom volt, hogy ezekben az iskolai könyvtárakban kevés könyv található. Mindkét települést jól ismerem, hiszen Kisgejőc a szülőfalum, Sárosorosziban pedig tanárként dolgozom. Mindkét intézmény igazgatója nagyon örült ennek a lehetőségnek, szívesen fogadnak minden támogatást, és minden könyvnek találnak helyet.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma