Korszerű épületrésszel bővült a fancsikai magyar óvoda

Új rendezvényteremmel gazdagodott a fancsikai magyar óvoda, melynek megnyitóját március 5-én szervezték meg az intézményben.

Az építkezés a magyar állam támogatásából valósulhatott meg, ezért a rendezvényen az anyaország képviselői is részt vettek.

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos tartott nyitóbeszédet.

– A most átadandó, felszentelendő új épületszárny, mely az óvodaprogramunk része, két dologról szól: a magyar életerőről és a magyar versenyképességről. Az életerőről, ami nem csak múlt vagy jelen, hanem jövő is. Trianont csak úgy tudjuk meghaladni, ha összegyűjtjük erőinket, és az otthoni tízmillió ember a határon túl rekedt aranytartalékkal együtt egy közösségként, egy gazdaságként, egy kultúraként együtt leszünk – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyház megyéspüspöke is kifejezte örömét az újabb óvoda épületrésze felszentelésének alkalmából.

– A hitet, a reményt már gyerekkorban kell beültetni a szívekbe, mert bárhogyan is alakul az ember élete, mindig mérvadó lesz számára az, amit gyermekkorából hoz magával, mindig visszanyúlhatnak a katolikus intézményben kapott értékekhez – hallhattuk a püspök atyától.

Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja gazdag gyermekáldást, minél nagyobb gyerekzsivajt kívánt a településnek és az óvodának.

Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nevében gratulált és köszönetet mondott a fancsikai óvoda vezetőségének, mivel mindent megtettek azért, hogy a településen tovább éljen a magyar oktatás, amit húsz évvel ezelőtt elsorvasztottak; és azt kívánta, hogy az óvoda mindig biztosítsa a növendékeket a magyar osztály számára.

Az óvoda létrehozásának kezdeteiről és bővítésének kezdeményezőiről, egy francia nyugdíjascsoport és a magyar államtól kapott támogatásról Fehér Ferenc, az Egyházmegyei Szent Márton Karitász igazgatója mesélt az egybegyűlteknek.

A köszöntőbeszédek után Majnek Antal megáldotta a helyiséget Isten bőséges kegyelmét kérve az intézmény növendékeire és munkatársaira.

Veszprémi Csilla, az óvoda igazgatója és egyben a rendezvény házigazdája végszóként elmondta, hogy a településen nincs hasonló méretű és minőségű terem, ezért a jövőben a helyiség a falu rendezvényeinek is otthont adhat, és akár egy kulturális központ szerepét is betöltheti.

Végül az óvoda növendékei lepték meg a jelenlévőket színvonalas műsorukkal, mellyel bizonyították, hogy a nevelők valóban nagyban hozzájárulnak testi-lelki-szellemi fejlődésükhöz, magyar identitásuk megőrzéséhez.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma