Közel 10 ezer végzős fejezte be idén a középiskolát Kárpátalján

A legtöbb kárpátaljai iskola már befejezte a tanévet. Mintegy 25 000 diák kap hamarosan általános, illetve középiskolai végzettséget tanusító bizonyítványt.

A megyében idén 9 763 tanuló végezte el a tizenegyedik osztályt, közülük 87 belső menekült. Erről nyilatkozott Marjana Maruszinec, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás Oktatási és Tudományos főosztályának igazgatója.

“Ezen tanulók között 453-an lettek aranyéremre jelöltek, további 162-en pedig ezüstre. Ez mutatja a diákok és tanárok munkájának minőségét, a végzősök kiváló eredményeit, szorgalmukat”

– mondta Maruszinec.

A főosztály igazgatója azt is hozzátette, hogy Kárpátalján 15 231 diák fejezi be a kilencedik osztályt, és kap bizonyítványt az általános iskolai végzettségről.

Mára közel 580 középiskolában fejezték be a tanévet, a többi kilenc iskolában pedig június 27-én hangzik el az utolsó csengő.

Kárpátalja.ma/carpathia.gov.ua