Külföldi hallgatóknak indítottak magyar nyelvtanfolyamot a PTE-n

Huszonkét országból hatvan külföldi hallgató érkezett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) ÁOK Nemzetközi Oktatási Központja által szervezett „Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem” két- illetve négyhetes intenzív magyar nyelvi kurzusára. A program idén július 31-én kezdődött és augusztus 28-ig tart.

A tanfolyam középpontjában az élményközpontú nyelvoktatás áll; a diákok napi hat tantermi órán és számos élőnyelvi környezetben szervezett programon keresztül tanulnak magyarul. Elsajátíthatják a magyar nyelv alapjait, illetve a már nyelvi előképzettséggel érkező hallgatók elmélyíthetik nyelvtudásukat, valamint különböző kulturális programokon vesznek részt, ismerkednek a várossal, a régióval és annak lakóival – írja a Pécsi Újság. A diákok kis csoportokba szerveződve, csoportonként három tanár irányításával naponta háromszor másfél órában, hat nyelvi szinten – minimum, alap, küszöb, közép, haladó, mesterszint – tanulnak magyarul. Az intenzív nyelvtanfolyam egy szóbeli és egy írásbeli vizsgával zárul. Emellett a kulturális szemináriumok alkalmával a hallgatók bepillantást nyerhetnek a jelenlegi magyar viszonyokba, valamint a magyar kultúra szellemi és tárgyi értékeibe, hagyományaiba.

(Forrás: pecsiujsag.hu)

edupress.hu