Látványos műsorral zárult az Ung-vidéki népzenei és néptáncszakkör

Közös énekléssel, zenéléssel és fergeteges néptáncbemutatóval ért véget a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó szakköre Nagydobronyban. Több mint negyven iskoláskorú gyermek vett részt idén az augusztus 10–14. között zajló hagyományőrző zenei és kézműves-foglalkozásokon.

A járványhelyzetre való tekintettel a hagyományos táborokat ezen a nyáron nem rendezhették meg. Ahhoz, hogy a gyerekeknek a megváltozott körülmények között is lehetőségük nyíljon a tartalmas és szórakoztató közös időtöltésre, a táborok helyett szakköröket szerveztek a „GENIUS” munkatársai. Az elmúlt években nagy érdeklődés mellett zajlott a nagydobronyi népzenei és néptánctábor, ennek a folytatása volt a mostani szakkör, ahová az Ung-vidék tíz településéről érkeztek résztvevők.

Felkészült szakmai gárda irányításával és a Csipkés Együttes közreműködésével a gyerekek dobronyi népdalokat tanultak, elmélyítették népi hangszeres ismereteiket, sárközi és szilárdsági táncokat sajátítottak el az elmúlt öt nap során.

A szakkör jó hangulatú zárókoncertje bizonyította, hogy a karantén ideje alatt, az egészségügyi előírásokat tiszteletben tartva is lehetséges élményeket gyűjteni, pallérozódni és elmerülni az olyan örömmel végzett közös tevékenységekben, mint amilyen a zenélés és a tánc.

Hidi Tünde

Kárpátalja.ma