Már levelezőre is lehet jelentkezni!
Július 2-tól folyik a felvételi jelentkezés Ukrajna valamennyi felsőoktatási intézményébe. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felvételi Irodája is folyamatosan fogadja a továbbtanulni vágyókat.
A nappali tagozatra július 31-ig jelentkezhetnek azok, akik szertifikát alapján teszik ezt. A jelentkezők 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben vagy 2011-ben szerzett szertifikátokat is benyújthatnak a jelentkezéskor. Sőt: ha például idei és tavalyi szertifikátjuk is van, a magasabb pontszámú vizsgaeredményt számítják be a felvételi eljárás során.
A 2007-ben vagy az ezt megelőző években érettségizettek akkor is jelentkezhetnek, ha nem tettek vizsgát a független tesztközpontokban. Ők július 20-ig jelentkezhetnek a nappali tagozatra. Számukra július végén rendezik a felvételi vizsgákat. Azokból a tárgyakból tesznek a főiskolán írásbeli vizsgát, amelyekből a többiek tesztet írtak.
Levelező tagozatra július 16-tól augusztus 13-ig lehet jelentkezni.
Azok is jelentkezhetnek a Rákóczi-főiskolára, akik már rendelkeznek úgynevezett „молодший спеціаліст” végzettséggel. Ők rövidített képzési idővel szerezhetnek felsőfokú végzettséget. Ide levelező tagozattal egy időben folyik a jelentkezés, és ők is a főiskolán tehetik le a felvételi vizsgákat.
Július 16. és augusztus 13. között nyújthatják be továbbtanulási kérelmüket azok, akik már rendelkeznek alapképzésben szerzett (BA vagy BSc szintű) diplomával, és Specialiszt szinten szeretnék folytatni a tanulmányaikat.
Amint azt a Rákóczi-főiskola Felvételi Irodájában megtudtuk, a felvételi kampány rendben zajlik. Kisebb-nagyobb gondot csupán az idén első ízben használt számítógépes adatbázis működése (pontosabban időszakos nem működése) okoz az iroda munkatársainak. A jelentkezőket ugyanis nem csupán a felsőoktatási intézmények regisztrálják, hanem minden továbbtanulni vágyó fiatal adatait kötelezően egy központi számítógépes adatbázisba rögzítik a felvételi iroda munkatársai, s csak azzal válik hivatalossá a jelentkezés, ha ez megtörtént. Ez a központi adatbázis szolgál egyben a jelentkező adatainak ellenőrzésére is: az adatállomány ugyanis tartalmazza a jelentkező szertifikátjának kódját, sorszámát és természetesen azt is, hogy az adott felvételiző milyen pontszámokat ért el a független tesztvizsgákon. S bizony, néha előfordul, hogy valaki akkor sem tud továbbtanulni, ha három vagy akár több tárgyból is sikeresen teljesítette a tesztközpontban előírt vizsgakövetelményeket, és minden tantárgyból elérte a minimálisan szükséges 124 pontot. Idén először ugyanis a kijevi oktatási minisztérium kötelező előírása szerint minden szakra az úgynevezett profil tantárgyból legalább 140 pontot kell elérnie annak, akik egyetemre vagy főiskolára készül.
Van azonban némi könnyítés is. Azok jelentkezők, akik a profil tantárgyból 170 pontot vagy többet értek el, a nem szaktárgyak egyikéből (tehát vagy ukránból, vagy pedig az adott szakra előírt harmadik tárgyból) 124-nél kevesebb ponttal is jelentkezhetnek a főiskolára.
Szintén újdonság, hogy a magyar nyelv és irodalom szakra jelentkezők idén akár két szertifikát benyújtásával is felvételt nyerhetnek erre a szakra. A valamennyi szakra kötelezően előírt ukrán nyelv és irodalom teszt mellett Ukrajna történetéből kell teljesíteniük a minimálisan előírt 124 pontot. A profil tantárgyból, azaz magyarból pedig a főiskolán tehetnek vizsgát. Mivel a magyar szakra természetesen ez a profil tantárgy, ezen a vizsgán kell elérniük a 140 pontos határt.
A minisztérium központi előírásai alapján ez a magyar vizsga azonban nem váltja ki az ukránból vagy Ukrajna történetéből előírt minimum 124 pontos szertifikát benyújtását. Azok a magyar szak iránt érdeklődők, akik vagy ukránból, vagy Ukrajna történetéből nem érték el a 124 pontot, mégis benyújthatják a jelentkezésüket erre a szakra, ha idegen nyelvből (angol, német, francia vagy spanyol) 170 vagy ennél magasabb pontszámot értek el a független tesztelésen. Amennyiben a független tesztközpontokban magyar nyelvből is szerveznének központi vizsgát (mint ahogyan orosz nyelvből történik), akkor az ezen a tesztvizsgán elért 170 pont is feljogosítaná a jelentkezésre azokat, akik nem érték el a 124 pontot például ukrán nyelvből és irodalomból.
A Rákóczi-főiskola Ukrajna Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sport Minisztériuma által jóváhagyott felvételi szabályzata a www.kmf.uz.ua honlapon részletes tájékoztatást ad az idei felvételi eljárás követelményeiről, eljárási rendjéről. Itt megtalálható az is, mit kell benyújtania a felvételi irodában annak, aki a felsőoktatásba jelentkezik. A jelentkezőnek be kell hoznia a már megszerzett végzettséget igazoló okmányokat (érettségi bizonyítvány vagy diploma) és azok mellékletét; egy 086-O formájú orvosi igazolást vagy annak másolatát; hat db 3 x 4 cm-s színes fényképet; a választott szak(ok)ra előírt szertifikáto(ka)t; a személyi igazolvány másolatát. Ha a jelentkező jelentkezik valamilyen kedvezményre feljogosító igazolással (például országos tanulmányi versenyen volt helyezett, esetleg árva, I. vagy II. kategóriás rokkant stb.), akkor a jelentkezés során az ezt igazoló okmányt is fel kell mutatni.
Egy érettségiző öt különböző felsőoktatási intézménybe nyújthatja be felvételi kérelmét, és mindegyik intézményen belül három különböző szakra (azonos szak esetén a nappali és levelező tagozatra való jelentkezés egynek számít).
Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy ne csak egy intézménybe és ne csupán egyetlen szakra jelentkezzenek! Vizsgálják meg, hogy azokkal a szertifikátokkal, melyekkel rendelkeznek, milyen szakokra lehet jelentkezni, és nézzenek utána, mely felsőoktatási intézmények folytatnak ilyen képzést. Ezt a http://vstup.info/ honlapon is megtehetik. Lehetőség szerint több szakra is nyújtsák be a kérelmüket. Azt javasoljuk, hogy több intézménybe is jelentkezzenek! Több próbálkozás, több és nagyobb esélyek! Sok sikert minden továbbtanulni vágyónak!
