Megszólalt az utolsó csengő a Kossuth falai között

Az idei tanév utolsó csengője szólt a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban június 2-án. 41 tanuló számára ért véget a tanév és egyúttal a középiskola.

A rendezvény egy perc néma csenddel indult azok emlékére, akik életüket adták a hazájukért.

A nagy múltú iskola immár 120 éve indítja útjára a tudással felvértezett fiatalokat.

Kihívásokkal teli, küzdelmes tanévet zárunk, próbatétel volt ez mindenki számára. A pedagógusok becsülettel helyt álltak, és a növendékek is erőn felül teljesítettek – mondta el Zseltvay-Vezsdel Emese, az iskola igazgatója. Hozzátette: az év elején kitűzött célokat sikerült elérni. Az ismeretek mellett a diákok számos élménnyel gazdagodtak.

Az igazgató asszony meleg szavakkal búcsúzott a ballagó diákoktól. Köszönetét fejezte ki a pedagógusok felé a nem mindennapi körülmények között teljesített munkájukért, valamint szólt az iskola valamennyi tanulójához és a szülőkhöz, akik teljes mértékű együttműködést tanúsítottak a tanév során.

A magyar nyelvű oktatásnak helye és szerepe van Kárpátalján – hangsúlyozta Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezető konzulja. Köszöntő szavaiban a magyar nyelv, kultúra és identitás megőrzésének szükségességére hívta fel a figyelmet, melyhez a magyar kormány minden erejével és képességével támogatást nyújt.

Ezt követően Babják Zoltán, Beregszász város és a Beregszászi kistérség polgármestereként, és a szülői közösség tagjaként köszöntötte a jelenlévőket. Mint elmondta, különleges a mai nap, hiszen ez a második ballagás, melyre a háború rányomja bélyegét. Köszönetét fejezte ki a város és a kistérség valamennyi pedagógusa felé, akik online és offline teljesítették feladataikat, erejük felett is. Köszönetet mondott azért, hogy immáron tíz éve végezheti polgármesteri teendőit annak érdekében, hogy a holnapi nap jobb legyen, mint a tegnapi. Gondolatait Ralph Waldo Emerson szavaival zárta: „…örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”

Marosi István, görögkatolikus parochus és Cserniga Gyula, református lelkész Isten áldását kérte a ballagó diákokra.

A továbbiakban az iskola 1. osztályos tanulói ajándékkal búcsúztak el a végzősöktől.

A tanév során az iskola több tanulója kiemelkedő eredményeket ért el a különféle tanulmányi vetélkedőkön. Ők oklevélben és ajándékban részesültek.

Az ünnepség további részében a végzős diákok megkapták az útravaló tarisznyákat és méltóképpen vettek búcsút tanáraiktól, iskolatársaiktól.

Gál Adél

Kárpátalja.ma