Megtanultuk az ABC-t! – ünnepeltek a mátyfalvai első osztályosok

Iskolai ünnepség keretében adtak számot május 9-én tudásukról a Mátyfalvai Gimnázium első osztályos magyar ajkú tanulói.

A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola épületében működő első osztályban az idei tanévben három kisdiák sajátíthatta el az írás-olvasás, a számtan és a természetrajz alapjait.

Az ünnepségen az intézmény igazgatóhelyettese, Szigeti-Lipcsei Anett Hanna köszöntötte a vendégeket. Tarasz Sevcsenko költőt idézte: „A világon nincs szebb látvány, mint egy fiatal édesanya a kicsi gyermekével.” Majd hozzátette: „Áldott az a fényes óra, amikor a gyermek kezébe veszi az ábécéskönyvet.”

Pősze Roland mátyfalvi görögkatolikus áldozópap is szólt a jelenlévőkhöz. Jézus szavaival bátorította a gyerekeket: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű!” (Mt 11,29)

„A mai világban csak az tud szeretetet adni, akiben van szeretet. Csak az képes a szelídségre, aki maga is megtanulta. Csak az tud alázatosan hozzáállni a munkához és a tanuláshoz, aki maga is elsajátította azt. Ti, gyerekek ebben az egy évben nemcsak számolni, olvasni tanultatok meg, hanem a tanító nénik segítségével a szeretetben, szelídségben és alázatban is gazdagodtatok” – hangsúlyozta az atya, megköszönve a tanítók fáradozásait.

Ezt követően a gyermekek zenés-táncos vidám színjátékot adtak elő, melyre osztályfőnökük, Szviscsó Szilvia tanítónő készítette fel őket. A színdarabban a megismert és megtanult ábécé bemutatása mellett szerepet kapott a matematika is.

Az ünnepség végén az elsős diákok oklevélben részesültek.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma