Megújult a zápszonyi iskola

A zápszonyi iskola kétszintes épületén megtörtént a nyílászárók cseréje: a munkások a szülők segítségével a nyár folyamán 48 új ablakot és 21 új ajtót szereltek fel, emellett újrafestették a tantermeket. Mindez a Magyar Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Előirányzatán való sikeres pályázatnak köszönhető. A pályázathoz szükséges önrészt pedig Budapest XVI. kerületének önkormányzata biztosította.

A nyílászárók és az elvégzett munka összértéke meghaladja a hatmillió forintot. A felújítás alkalmából bensőséges ünnepségre került sor az oktatási intézményben. Dávid Ljudmilla iskolaigazgató megnyitóbeszédében nagyra értékelte a magyarországi támogatást, s arról számolt be, hogy a diákok és a tantestület megújult erővel kezdte el a mostani tanévet. Az anyanyelven való tanulás fontosságát hangsúlyozta Tóth István beregszászi magyar főkonzul. Lengyel László, a beregszászi járás oktatási osztályának vezetője köszönetet mondott mindazoknak a szülőknek, akik kivették részüket a felújítási munkálatokból. Bacskai László helyi polgármester arra emlékeztetett, hogy az iskola fennállása óta a végzősök, bárhová vetette is őket a sors, becsülettel megállták helyüket. Remélhetően így lesz ez a továbbiakban is. Kovács Rajmond, Budapest XVI. kerületének alpolgármestere annak a reményének adott hangot, hogy a testvértelepülési kapcsolatok még szorosabbá válnak az elkövetkező években, s ez a gyerekek közös táboroztatásában, az egymás rendezvényein való aktív részvételben ölt majd testet. Brenzovics László megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke bízik abban, hogy Zápszony fejlődése az elmúlt évtizedek pangása után új lendületet vesz. Cseresznye Albert, a helyi református közösség lelkipásztora Isten áldását kérte az itteni tantestület és az itt tanulók munkájára. Végezetül az iskolások színvonalas műsorral köszönték meg az ajándékot.

Az ünnepségen jelen volt Bacskai József ungvári magyar főkonzul, és Szabó Géza, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke.

Kovács Elemér

karpatinfo.net