Mi kerül az iskolatáskába – és mennyiért?

Közeledik szeptember 1-je, s a kárpátaljai magyar szülők túlnyomó többségének igencsak főhet a feje, miként vásárolja meg a gyermeke vagy gyermekei beiskoláztatásához szükséges tanszereket. Bár a választék bőséges, jelentős különbség figyelhető meg a gyengébb, illetve a jobb minőségű termékek ára között.

Ami az iskolatáskákat illeti, a piaci árusoknál például 50 hrivnyába kerül az alsósok, 75–85 hrivnyába az 5–11. osztályosok eme nélkülözhetetlen felszerelési tárgya.

De milyen tanszereket kell beszerezniük a szülőknek? Mint Barta Zsuzsától, a Salánki Mikes Kelemen Középiskola igazgatóhelyettesétől megtudom, az elemi osztályok tanulóinak a beiskolázásához szükség van mintegy nyolc darab vékony vonalasfüzetre (az elsősök esetében srégvonalasakra), színesceruza-készletre, az 1–8. osztályosok számára meg kell vásárolni a rajzfüzetet, a vízfestéket, az általános és a középiskolásoknak pedig úgy 13–14 darab 48 vagy 36 lapos irkát. A fizika-, illetve a kémiaórákon pedig laboratóriumi füzetet is használnak.

Az 1–9. osztályosok munkaóráira be kell szerezni a ragasztót, a színespapírt, a tűt, a cérnát, az ollót, az idegen nyelvek elsajátításához a szótárakat, s mind az alsósok, mind a felsősök részére meg kell venni a naplót, az írószereket, a vonalzót (mértanórákra többfélét is), a tornafelszerelést és a jegyzetfüzetet. A 7–11. osztályban államilag nyomtatott, teszteket tartalmazó dolgozatfüzeteket is használunk, minden témakör lezárásakor, illetve minden negyedév végén, melyeket vagy a könyvesboltokban vehetnek meg a szülők, vagy a tanár rendeli meg azokat a kiadótól, ám akár így, akár úgy szerzik be, egyaránt 15 hrivnyát kell fizetni értük. Az általános, illetve a középiskolások számára elmaradhatatlan tanszer a körzőkészlet, a földrajzi és a történelmi atlasz, illetve a kontúrtérkép.

– Az ötödikesek csak ukrán történelmet tanulnak, a hatodikosok pedig összevonva sajátítják el az ukrán és a világtörténelmet, így ők egyetlen történelmi atlaszt használnak, a 7–11. osztályosok azonban külön tanulják az ukrán, illetve a világtörténelmet, így nekik két atlaszra van szükségük. Nehézséget okozhat a magyar iskolák diákjainak, hogy anyanyelvű kiadványokhoz csak Magyarországon juthatnak hozzá, melyek az antikváriumokban mintegy 100–300 forintba, a szaküzletekben kb. 1500–5000 Ft-ba kerülnek – jegyzi meg Kész Barnabás, a Salánki Mikes Kelemen Középiskola tanára.

S mennyibe kerülhet mindezen taneszközök beszerzése? A standokon 3 hrivnyáért lehet megvásárolni a 48 lapos, 2,50-ért a 36 lapos füzetek darabját. A gyártó cégtől, a készítmény minőségétől, valamint a darabszámtól függően 6–36 hrivnyát kell fizetni egy 6, 12, 18, 24 vagy 36 rajzeszközt tartalmazó színesceruza-készletért, 5–16 hrivnyát a vízfestékért, 0,50–2,50 hrivnya a ceruza, 1 hrivnya a vonalzó, 1–3 hrivnya a toll, illetve a radírgumi darabja. Egy egyszerű körzőt 3 hrivnyáért vehetünk, egy komoly körzőkészlet ára viszont a 40 hrivnyát is eléri. A tolltartók – a minőségüktől függően – minimum 3, maximum 40 hrivnyába, míg a naplók 5–14 hrivnyába kerülnek. Az olcsóbb, kisebb, nyolclapos rajzfüzetekért két hrivnyát, a 30–40 laposakért tíz hrivnyát kérnek el, s 12 hrivnyába kerül egy földrajzi vagy történelmi atlasz, hét hrivnyába egy kontúrtérkép. A nagyszőlősi piacon 200–250 hrivnyáért lehet beszerezni a tornaruhát, 150–250 hrivnyáért a toprnacipőt.

Mindent egybevetve, egy diák beiskoláztatása akár 1000 hrivnyába is kerülhet.

Lajos Mihály

Kárpátalja