Művészeti iskolában oktató pedagógusok konferenciája Beregszászban

Bartók Bélára emlékezve tartotta meg a művészeti iskolákban oktató pedagógusok számára szervezett konferenciáját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A rendezvénynek a Rákóczi-főiskola adott otthont.

Kepics Andzselika, a KMPSZ művészeti szekciójának vezetője megnyitó beszédében elmondta: a konferencia központi témája Bartók Béla munkássága, aki 142 évvel ezelőtt, épp a mai napon látta meg a napvilágot. A rendezvényre Kárpátalja 13 művészeti iskolájából 63 zenepedagógus érkezett.

„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni” – John Lennon idézetével köszöntötte a megjelenteket Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. Kiemelte, a jelenlegi nehéz időkben a zenében fel tud oldódni az ember, segítéségével el tudja felejteni a mindennapok gondját. A korral változik az ember zenei ízlése, de a zenei művek megértése mindig is fontos marad. Az elnökasszony azt kívánta a résztvevő pedagógusoknak, hogy tanítsák meg a gyerekeknek érteni és értékelni a zenét, hisz ez az önkifejezés egyik eszköze.

A köszöntők után Fring Erzsébet, a Beregszászi Horváth Anna Gimnázium művészettanára tartott előadást „Csak tiszta forrásból” címmel, melyben kiemelte Bartók Béla életének és munkásságának fontosabb állomásait, új megvilágításba helyezve zenei örökségét.

Az előadás után a résztvevők népdalokat hallgathattak Bartók Béla gyűjtéséből, melyet Kokas Erzsébet, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola népi ének oktatója adott elő.

A konferencia további részében a kárpátaljai művészeti iskolák tanárainak és növendékeinek koncertjét hallgathatták meg a résztvevők Bartókkal a zene útján címmel. A színvonalas előadások között zongora- és hegedűműveket, gyermekdalokat és népdalokat is találhattunk.

A konferencia közös értékeléssel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Horváth Gabriella

Kárpátalja.ma